"Beláthatatlan következményei lesznek a lemaradásnak a gyerekek jövőjét tekintve"

Mi lesz a következő tanévben a távoktatásból kimaradt diákokkal? Sokuknak, mint kiderült nem volt lehetőségük a júniusi, kéthetes iskolai felzárkózásra sem.

  • Eduline

Lehet, hogy nyitottak meg iskolák Magyarországon, de nem a legszegényebb helyeken

- tudta meg a 24.hu Nagy Erzsébettől, a Partners Hungary munkatársától. A Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Műhely és a Partners Hungary kutatásának kiegészítése jelent meg, melynek keretében tanodák pedagógusait, roma közösségi vezetőket és szülőket kérdeztek a távoktatás tapasztalatairól.

A június eleji iskolanyitások tehát ezek szerint nem valósultak meg mindenhol, ezzel együtt lehetőségük sem volt a diákoknak a plusz felzárkózásra. Az oldal értesülései szerint ráadásul az utóbbi napokban megnövekedett a pótvizsgára szoruló gyerekek száma. A digitális oktatásba be nem kapcsolódott gyerekeket többféle módon szankcionálták az utóbbi hetekben - írják, hozzátéve: a kutatás válaszainak többsége az igazolatlan órát és rossz érdemjegyet jelölte meg, de előfordult, hogy az önkormányzat vagy gyermekvédelem felé is jelezték a problémát.

A felmérés 48 tanoda és 35 roma közösségi szervezet, valamint 45 Borsod- és Szabolcs-Szatmár megyei szülő válaszát elemzi. A megkérdezettek becslése szerint a tanodás gyerekek és fiatalok átlag kétharmada tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Mi lesz szeptembertől?

A felmérés szerint sokan kiemelték, hogy az egyéni fejlesztések lehetőségét meg kellene teremteni: „az iskolák álljanak rendelkezésre a tanodákkal együtt augusztus hónapban segíteni a tanulókat, akik otthoni körülmények között nem tudtak haladni”.

Egyelőre azonban Nagy Erzsébet szerint sem a szülőknek, sem az intézményeknek nincsen elképzelése arról, miként tudják majd behozni a lemaradást az érintett diákok: „beláthatatlan következményei lesznek a gyerekek jövőjét tekintve”.

Szomorú számok: van ahol csak a diákok kétharmada tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba

A távoktatás sikerességéhez hiányoznak az eszközök, a diákoknak nincs megfelelő terük és módszertanuk az önálló tanuláshoz, a szülők pedig nem tudnak hatékonyan segíteni - derül ki egy friss kutatásból.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.