„Ez az élvezettől elég messze van”

A Jocó bácsi Facebookon osztotta meg véleményét Kásler Miklós korábbi kijelentésével kapcsolatban.

  • Eduline

Balatoni József, azaz Jocó bácsi reagált Kásler Miklós hétfői videójára, melyben arról beszél az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, hogy szerinte a szülők, gyerekek és tanárok is élvezték a digitális oktatás előnyeit és úgy gondolja, tömeges igény van arra, hogy a későbbiekben is legyen ilyen típusú oktatás.

Jocó bácsi egyáltalán nem ért egyet a kijelentéssel, azt írja, hogy bár minden tőle telhetőt megtett és nagyon igyekezett, de ettől függetlenül egyáltalán nem élvezte.

Viszont azt tanárként, pedagógusként határozottan visszautasítom, hogy élveztem volna.

A történelemtanár határozottan kijelenti azt is, hogy a jövőben nem szeretne így tanítani.

Kásler Mikós megszólalásához mi is rengeteg komment kaptunk Facebookon. A többség nem ért egyet a miniszter véleményével, sokan leírják az elmúlt hónapok nehézségeit is.

Mindkét gyerekem rengeteget rontott. Nagyon nem ment ez nekünk!

- írja egy édesanya.

Nem! Egy percét sem elveztük sem én, sem a gyerekeim!

- olvasható egy másik anyuka véleménye.

Néha nem tudtam melyikünk utálja jobban, a gyerekek, vagy mi szülők?

- írja egy másik kommentelő facebookon.

Iskolaőrség: Applikáción keresztül kérhetnek majd segítséget a tanárok?

Az államtitkár a benyújtott törvénymódosítási javaslat vitájában részletesebben beszélt az iskolaőrségről, ami egy rendészeti szervként működne.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.