Örökbefogadott óvodák: így segítik a rászoruló gyerekeket

Szuper kezdeményezés segíti a rászoruló óvodákat, ezzel együtt az odajáró, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek életét.

  • Eduline

Az óvodák bár újranyithattak, közel sem mindenki tudott egyszerűen visszatérni. „Nem úgy megy, hogy kiírom a Facebookra, hogy mostantól lehet hozni a gyerekeket óvodába, hiszen sok helyen nemhogy internet, áram sincsen. Minden családhoz elmentünk, hogy felmérjük az igényeket” – mutatta be a 24.hu-nak Mátrahegyi-Máté Ibolya, a tiszavasvári óvoda vezetője.

182 gyermek jár a Magiszter Óvoda nyolc csoportjába, döntő többségük pedig halmozottan hátrányos helyzetű. Jó hír azonban, hogy az intézmény részese az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezésnek.

Körülbelül tíz adományozójuk van, kaptak már számítógépet, routert, gyerekjátékokat, könyveket, kis kéztörlőket és müzliszeleteket is. Az örökbefogadók között pedig mint kiemelik, nem csak magánszemélyek vannak:

a nyírbátori óvodától és az Oktatási Hivataltól is kaptak már adományt.

- írták, hozzátéve: az óvoda pedig honorálja a felajánlásokat, köszönetképpen minden segítő kap egy „Manócska-díjat”.

Barát Hella, a kezdeményezés vezetője a lapnak elmesélte, az egész ott kezdődött, mikor az évek alatt összegyűlt, feleslegessé vált holmikból összeállított csomagot futárszolgálattal eljuttatta egy tiszabői óvodának. Később néhány ismerőse csatlakozott hozzá, ma pedig már 3300 örökbefogadónál tart a kezdeményezés, akik hatszáz intézménynek – óvodáknak, gyerekházaknak és tanodáknak, gyerekotthonoknak – juttatnak el adományokat.

Az összefogások egészen különleges formája is létrejöhet. Van olyan óvoda, amelyet egy középiskola fogadott örökbe, a gimnazisták pedig úgy szervezték az osztálykirándulásokat, hogy meg tudják látogatni az általuk „örökbefogadott” óvodásokat - teszik hozzá.

„Fogadj örökbe egy végzős diákot" - kedves kezdeményezés a végzős diákokért

Egy amerikai középiskolai tanár Facebook-csoportban keres támogatókat a végzős diákok számára, úgy tűnik, hogy az ötlet működik, hiszen számos diák kapott már segítséget.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.