Visszatérés az óvodákba, bölcsődékbe a világjárvány idején

Vidéken már ezen a héten megnyitottak az óvodák és bölcsődék, jövő héttől pedig Budapesten is nyitva lesznek. Mire kell majd figyelni igazán?

  • Eduline

Nagyné Szabó Etelka, az országos elnökség tagja, a Rákosmenti Csicsergő Óvoda vezetője ma reggel az InfoRádióban elmondta, nagy örömmel veszik, hogy két hónap után kinyithatnak, és a gyerekeket is újra láthatják, de a fokozatosság, a lépcsőzetes kezdés mindenképpen indokolt ebben a helyzetben.

Az ágyneműk gyakoribb mosásába a szülőket is be fogják vonni, az idősebb óvónénik pedig egyelőre csak messziről figyelhetitek a gyerekeket. A Nemzeti Pedagógus Kar óvodai tagozata ajánlásokat fogalmazott meg az újranyitáshoz.

"Azért még a veszélyes helyzet nem múlt el teljes egészében. Vegyük például az érkezést! Mi a szülőkkel konzultáltunk már előzetesen, remélem, megteszi ezt a többi intézmény is. Leírtuk, hogyan kezdjük el az óvodai életet. Időeltolással fognak érkezni a szülők és a gyerekek" - részletezte.

Nagyné Szabó Etelka úgy gondolja, hogy az elmúlt időszakban a gyerekek megtanulták, hogy folyamatosan kezet kell mosni, figyelniük kell az egészségükre, de az óvodában is folyamatosan tanítják, hogy mennyire fontos a kézmosás, így az rutinná, szokásossá válik,és nem lesz probléma.

A délutáni alvásokkal kapcsolatban azt mondta az óvodavezető, hogy mindenképpen változtatni kell az altatás gyakorlatán.

Ha egymás mellett sok ágy van, fokozott a fertőzésveszély. Az ágyakat el kell különíteni, az ágyneműket többször kell fertőtleníteni, mosni, ha az óvodában nincs erre lehetőség, a szülőket kérjük erre.

Az első héten az idős óvónéniket, dadusokat csak óvatosan vonják be a munkába, olyan feladatokat kell nekik adni, ami nem kimondottan a gyerekekkel való közvetlen kapcsolatról szól.

Öt budaörsi bölcsődei és óvodai dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív

Hétfőtől, május 25-től a budaörsi bölcsődék és óvodák is visszatértek a veszélyhelyzet előtti szokásos rendhez. Újranyitás előtt azonban valamennyi óvodai és bölcsődei dolgozónál elvégezték a koronavírus-tesztet: öt teszt lett pozitív.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.