Nagy-Britanniában részlegesen újraindult az oktatás

Csak a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhetett az oktatás.

  • Eduline/MTI

Hétfőtől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhettek vissza iskoláikba, de csak a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdhették meg a tanulást.

Készülnek emellett a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tizedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg. Az iskolák hétfői részleges nyitását azonban a felmérések szerint korántsem fogadta osztatlan támogatás.

A legnagyobb brit közoktatási kutatóintézet - National Foundation for Educational Research - 1200 fős mintán elvégzett, hétfőn nyilvánosságra hozott vizsgálata kimutatta, hogy a szülők 46 százaléka nem kívánja iskolába engedni gyermekeit, mivel továbbra is egészségi kockázatoktól tart.

Ebben a hónapban véget ér a tanév: itt vannak a legfontosabb júniusi dátumok

Fontos dátumok lesznek ebben a hónapban is, mutatjuk, hogy melyek ezek - naptárakat elő!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.