Dél-Koreában 75 középiskolából küldték haza a diákokat a koronavírus miatt

Dél-Koreában elkezdődött szerdán az iskolák lépcsőzetes kinyitása, éppen akkor, amikor kilenc nap után ismét viszonylag sok, 32 új koronavírus-fertőzöttet találtak. Több középiskolából haza is küldték a diákokat.

  • Eduline/MTI

Hosszú szünet után, Dél-Koreában az oktatási intézményekbe először több százezer végzős középiskolás térhetett vissza. Számukra a legsürgetőbb a személyes jelenlét, mert készülniük kell a novemberi felsőoktatási felvételi vizsgákra. Az iskolába csak úgy léphetnek be, hogy ellenőrzik a testhőmérsékletüket, fertőtleníteniük kell a kezüket, és maszkot kell viselniük. Ugyanez vonatkozik a tanárokra. A padokat távolabb helyezték el egymástól, vagy átlátszó műanyag táblákkal választották el. Az alsóbb osztályok tanulói a következő hetekben kezdhetnek el iskolába járni. A fertőzésszám megugrása miatt azonban szerdán két város 75 középiskolájából az éppen beérkezett diákokat rögtön haza is küldték.

Ez a félév március elején kezdődött volna el, de a kezdést többször elhalasztották, majd távoktatási formában kezdődött el az ország 5,4 millió diákja számára.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, egy héttel az újranyitás után Franciaországban ismét be kellett zárni az iskolákat, mivel 70 koronavírusos beteget diagnosztizáltak.

Arról, hogy több hónapos szünet után mely országokban indult már újra az oktatás, itt írtunk korábban.

Újranyitnának az iskolák két hétre: kinek és miért lenne jó?

Az alsósok visszatérhetnek majd az iskolába - vannak olyan elképzelések, amik szerint, nekik még visszatérhet a "hagyományos" oktatás. Pedagógiai érvek mindenesetre szólnak a döntés mellett

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.