Lehet, hogy szeptembertől sem állnak még vissza teljesen a spanyol iskolák

Spanyolországban lehet, hogy szeptembertől sem áll vissza az oktatás a szokott rendszerben.

  • Eduline

Spanyolországban lehet, hogy az iskolák csak félkapacitáson fognak működni szeptemberben is, ha addig nem találják meg a koronavírus elleni védőoltást - írta meg a 444.hu. Ez azt jelenti, hogy a diákok csak egy része térhetne vissza az iskolákba, a másik felének továbbra is otthonról, online kellene tanulnia.

„Nem veszélyeztethetjük mindazt, amit eddig elértünk. Ha visszaküldünk hárommillió gyereket az általános iskolákba, akik mindegyikét egy felnőtt kíséri, akkor képzelhetik, hogy mekkora tömeg fog kialakulni” - mondta Isabel Celaá oktatásügyi miniszter.

Magyarországon még egy ideig nem nyitnak ki az iskolák

Bár indul az országos lazítás az eddigi szabályokon, a sulik nem nyitnak még ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.