Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bár indul az országos lazítás az eddigi szabályokon, a sulik nem nyitnak még ki.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai sajtótájékoztatón azt mondta, május végéig biztosan fennmarad a tantermen kívüli oktatás, a júniusi hónapról, még nem tud dönteni a kormány.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a jelenlegi helyzetben nem látnak a tanév végéig, ezért június 2-ig tudnak csak tervezni. Eddig biztosan nem lesz újra rendes iskolai tanrend.
Az érettségire a nehéz helyzet ellenére felkészültek, de kiemelte, hogy az érettségizőknek felajánlották, hogy vizsgázhatnak ősszel. Újra elmondta, csak írásbeli vizsgák lesznek. A felvételi miatt is fontos az érettségi, főlegh az emelt szintű vizsgák - emelte ki Gulyás Gergely - ezért fontos, hogy ne álljon meg az élet.
Országos ballagási körkép: így búcsúztatják idén a végzősöket
A koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradnak a hétvégi ballagások a középiskolákban, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják az ünnepséget.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.