Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Rendben, fennakadások nélkül zajlik az iskolai felmentési kérelmek feldolgozása az Oktatási Hivatalnál: a kérelmek 72 százalékáról már döntés született, és ezek 90 százaléka támogató - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A hivatal valószínűleg arra reagálva adta ki közleményét, hogy ma reggel bejárta a sajtót a hír: még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről.
Ez pedig több okból is érdekes lehet. Mint kiderült, tájékoztatást csak az ügyben eljáró hatóságok és a törvényben meghatározott szerv részére adhatnak. Aki megszegi a titoktartási kötelezettséget, azzal szemben „polgári jogi igény támasztható”.
Januártól csak az Oktatási Hivatal dönthet, az iskolahalasztást a szülőnek kell kérelmeznie, idén erre január 31-éig volt lehetőségük. Ha ők nem tudnak döntést hozni, kérhetik az érintett gyermek vizsgálatát az illetékes szakszolgálatnál. A hivatal döntése ellen pedig végül a szülő bírósági eljárás keretében fellebbezhet - ezért is furcsa, hogy a szülők nem ismerhetik meg a saját gyermekükről szóló írásos szakvéleményt, hiszen arra szükségük lehet az eljárásban.
Az hivatal legfrissebb tájékoztatása szerint mindösszesen 10 874 kérelem érkezett be, ezek 72 százalékáról (7828 kérelem) már született döntés, amelyek közül az Oktatási Hivatal 90 százalékban helyt adott a kérelemnek, 2814 ügyben pedig még szakértői véleményre vár. Az ügyek lezárására 60 nap áll rendelkezésre, így az iskolai beiratkozásokig minden eljárás befejeződik, a szülők kiértesítése pedig folyamatos - teszik hozzá.
Kitértek arra is, "megjelentekkel ellentétben minden szülő megismerheti a saját gyermekéről készült szakértői véleményt."
Nagy a hallgatás az iskolaérettségi vizsgálatok eredményeiről: senki sem mondhat semmit?
Még a szülők sem kaphatnak írásos tájékoztatást gyermekük iskolaérettségi vizsgálatának eredményéről - írja a Népszava.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).