A PDSZ továbbra is tiltakozik a szakképzés erőltetett átalakítása ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szakképzési törvény végrehajtási rendeletének megjelenését követően is fenntartja a korábban megfogalmazott aggályait és továbbra is tiltakoznak a szakképzés erőltetett átalakítása ellen.

  • Eduline

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, megjelent a tavaly decemberben elfogadott szakképzési törvény végrehajtási rendelete, amely tartalmazza a 2020 szeptemberétől érvényes változásokat. A PDSZ továbbra is tiltakozik az erőltetett átalakítás ellen.

"Elutasítjuk, hogy a „reform” ára a munkavállalók közalkalmazotti státusának felszámolása legyen! Felhívjuk kollégáink figyelmét, hogy még mindig nem látjuk az ígért 30%-os, átlagos béremelés forrását, amely, ha a piaci igények alapján kerül elosztásra, semmiképpen sem eredményezhet mindenki számára érzékelhető béremelést" - írják a közleményükben.

A szakszervezet még tavalyi év végén juttatta el az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz a rendelet módosítását tartalmazó javaslatait, melyek közül csupán néhány ponton tapasztaltak változást, amely nem érinti a legfontosabb munkajogi kifogásaikat, és továbbra is hatalmas bizonytalanságban tartja a szakképzés egészét.

Összességében, az új szakképzési törvény megfosztja az oktatókat a korábbi közszférás foglalkoztatás jogi garanciáitól, és a végrehajtási rendelet szinte teljesen kiszolgáltatja őket a munkáltatóknak. Munkajogi szempontból ezért valószínűsíthetően továbbra is gondot fog okozni a munkáltatóknak a törvényes munkaidőbeosztás elkészítése és valószínűsíthetően a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzést sem fogják tudni megfelelően kezelni.

A PDSZ továbbra is kitart véleménye mellett, miszerint a változtatások jogi előkészítése hiányos, pontatlan és összefüggéstelen.

A PDSZ azért, hogy érdemi tárgyalást folytathasson, ez év január 13-án a miniszterelnöknek címzett levelében bejelentette a szakképzésben illetékes sztrájkbizottsága megalakulását, amelyre azóta sem kaptak választ. A kormány ezzel már nem először sértette meg a sztrájktörvényben foglalt kötelezettségeit, éppen ezért a jövőben a PDSZ új eszközök alkalmazásával is küzdeni fog a szakképzésben elfogadhatatlannak tartott változtatások ellen és azért, hogy Magyarországon minden munkavállaló szabadon gyakorolhassa a sztrájkhoz való jogát.

Fizetés és ösztöndíj: így változik a szakképzés szeptembertől

Milyen fizetésre számíthatnak a szakképzés oktatói? A megjelent törvény végrehajtási rendeletéből a következő információkat lehet tudni.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.