Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az új Nemzeti alaptantervvel (NAT) kapcsolatban már számos kritika megjelent és több szakmai szervezet, illetve szakember is felszólalt, most pedig az egyik magyar tanár többnapos NAT-ellenes tiltakozási eseményre hív mindenkit, aki nem ért egyet a törvénnyel.
Hétfő hajnalban Létay Márton Károly magyar tanár a Facebookon közzétett posztjában Szavalj a nemzeti alapért! címen NAT-ellenes tiltakozási eseményre hív mindenkit február 18-án, 19-én és 20-án a Széll Kálmán térre, aki nem ért egyett a törvénnyel - szúrta ki a 24.hu.
Az eseményen a közös szavalás mellett félpályás útlezárással fejezik ki nemtetszésüket a NAT „előkészítésének és bevezetésének módja ellen, mely alapvetően nélkülözte a szakmai konzultációt és a valódi véleménynyílvánítás lehetőségét”.
Létay Márton Károly
Gerinctörés. Mármint erkölcsi. Napok óta keresem a szavakat arra, ami történik. Velünk, velem, bennem. Mert valaminek hirtelen tétje lett. Valami egyszerre veszélybe került. Valami egy pillanat...
Az új Nemzeti alaptantervről a legtöbb szakmai szervezet már kifejtette lesújtó véleményét, a PDSZ tiltakozó akciót is indított - ezekről bővebben itt olvashattok.
Újabb vélemény: nyílt kérdések a módosított NAT-tal kapcsolatban
Az elmúlt napokban rengeteg vélemény, közlemény és nyílt levél jelent meg az új Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban. Sokakban számtalan kérdés merült fel, ezért a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete is úgy döntött, ők is feltesznek párat a NAT-tal kapcsolatban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.