A Szépírók Társasága szerint is elfogadhatatlan az új Nemzeti alaptanterv

A Szépírók Társasága egyetért a Magyartanárok Egyesületének a Nemzeti alaptantervről szóló állásfoglalásával. Véleményük szerint az új NAT-ból hiányoznak a kortárs írók és a női alkotók.

  • Eduline

Alapjaiban elhibázottnak tartják a NAT módosított szövegét átható ásatag irodalomtörténet-elvű szemléletet, ami szerintük a tanításban azzal a veszéllyel jár, hogy a következő nemzedékek is kimaradnak az olvasás örömének megismeréséből – írja a hvg.hu. A Szépírók Társasága szerint az új alaptanterv az olvasói kultúra ellen van.

„Mint a kortárs magyar irodalom alkotóit tömörítő szervezet tagjai, megdöbbenéssel olvastuk, hogy a jövő nemzedékek irodalmi ízlését, érzékenységét és műveltségét megalapozó tantervben nem kaptak helyet sem élő, sem a közelmúltban elhunyt, a magyar irodalom hazai és nemzetközi elismertetésében kiemelkedő szerepet játszó írók. Nem kapott benne helyet az egyetlen Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre” – írja a Szépírók Társasága közleményében.

Ezt gondolják az oktatási szakértők az új NAT-ról: nem csökken érdemben a tanárok, diákok terhelése

Péntek éjszaka nyilvánossá tették a NAT módosított változatát, amelyet már idén szeptemberben, felmenő rendszerben bevezetne a kormány. Szakértők szerint a dokumentum számos pontján szembemegy a modern pedagógiai szemlélettel.

A közleményében kitértek arra is, hogy az új NAT-ból hiányoznak a magyar irodalomnak kiváló női alkotói. Az egész magyar és világirodalmat mindössze Szabó Magda és Szapphó képviseli. Véleményük szerint ezzel az alaptanterv hamis képet sugall arról, hogy mekkora szerepet játszottak és játszanak a nők a magyar és világkultúra értékeinek létrehozásában.

„Meggyőződésünk, hogy az új alaptanterv elfogadhatatlan, és nem csupán a kortárs magyar irodalomnak és művelődésnek, hanem a jövő nemzedékek szellemi fejlődésének okoz súlyos károkat.”

„Ezt nem hagyhatjuk!" - Jocó bácsi is kiakadt az új NAT miatt

Balatoni József történelemtanár vagy, ahogy sokan ismerik Jocó bácsi is megírta véleményét az új Nemzeti alaptanterv kapcsán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.