Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint káosz jellemzi a szakképzés átalakítását. Egy sztrájkbizottságot viszont már nem hagyhat figyelmen kívül a kormány.
Információink szerint az új szakképzési törvény végrehajtási rendeletének már a hatodik verzióját tárgyalják az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), ami jól mutatja, hogy a szakképzési rendszert ismét elkapkodott intézkedésekkel próbálják átalakítani – írja a Népszava a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakról. Bejelentette: a PDSZ szakképzési sztrájkbizottságot hozott létre annak érdekében, hogy a szakképzésért felelős ITM-el sikerüljön tárgyalóasztalhoz ülni. Az erről szóló levelet hétfőn küldték el Orbán Viktor miniszterelnöknek, akinek öt napon belül ki kell jelölnie a kormány tárgyalódelegációját.
a PDSZ egyik követelése, hogy az állami, egyetemi fenntartású szakképzési intézményekben dolgozókat továbbra is a közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztassák és továbbra is vonatkozzon rájuk a köznevelési törvény.
Ezen felül követelik a szakképzésben dolgozók munkaterhelésének csökkentését, az illetményemelések és előmenetelek garanciáinak jogszabályba foglalását, a közalkalmazotti illetmények rendezését, továbbá azt, hogy az átszervezéssel a nem pedagógus iskolai dolgozók garantált illetménye se csökkenjen - írja az oldal.
Szűcs Tamás beszélt arról is, az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) korábban indult sztrájkbizottsági tárgyalásokat is folytatnák, amelyek eddig nem vezettek eredményre. A PDSZ elnöke jelezte: ha nem kezdődnek el vagy eredménytelenek lesznek a tárgyalások, újabb akcióra kerülhet sor.
Februárban már az új szakképzési rendszerben lehet jelentkezni
Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.