Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Lesznek olyan tárgyak, amik teljesen átalakulnak és korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda, a hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) – tudta meg a Magyar Nemzet.
De Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Agatha Christie is helyet kapott az új Nemzeti alaptantervben - teszi hozzá a lap.
Az oldal szerint biztosan bevezetik az informatika- és technikatananyag összeolvadásával létrejövő új tantárgyat, a technológia és tervezést, valamint újdonság az is, hogy hetente legfeljebb 34 órája lehet a diákoknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.
Lesz, ami eltűnik
A jelenlegi információik szerint az életvitel és gyakorlat nem lesz önálló terület többé. Jelenleg ide tartoznak az olyan témák, mint a háztartástan, a KRESZ, a pályaorientáció, a gazdasági ismeretek vagy a családi élet. Ezek a lap szerint nem tűntek el, csak más tárgyakba olvadtak és átrendeződtek a hangsúlyok.
Hasonló átalakulással eltűnt a mozgóképkultúra és médiaismeret is, ami korábban a középiskolában önálló tárgyként is létezett, mostantól minden órának része lehet.
Önálló területként jelenik meg a technológia, amin belül létrejön a technológia és tervezés nevű új tárgy. Ez lényegében a jelenlegi technika, illetve informatika tárgyak "modernebb szemléletű, továbbfejlesztett összeolvadása" - írják. Az ember és természet a továbbiakban természettudomány és földrajz néven fut majd, valamint átalakul az ember és társadalom terület is.
"Csökkennek" a diákok terhei
Az új változat nem százalékokat, hanem pontos óraszámokat tüntet majd fel a tantárgyak mellett kétévenkénti bontásban. Ami pedig a diákok terheit illeti, valóban lesz óraszámcsökkentés: a heti maximális óraszám a korábbi 35 helyett ezentúl csak 34 lehet középiskolában.
Nagy változás lesz az magyar terén is: bár általános iskolában továbbra is kötelező Arany János Toldija és Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye, mellettük megjelenik a kínálatban Csukás István, Jókai Mórtól A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélés, Mikszáth Kálmántól pedig három művet is bevettek.
A korábbinál többször szerepel a tantervben Wass Albert és Szabó Magda, előkerülnek Reményik Sándor művei, de megjelenik ajánlottként az angol krimiíró, Agatha Christie is - írja az lap. Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is.
A középiskolai évfolyamokon továbbra is tananyag lesz Katona József Bánk bánja, Petőfitől A helység kalapácsa, Vörösmartytól pedig a Csongor és Tünde, Zrínyitől a Szigeti veszedelem. Bekerült azonban Jókaitól A huszti beteglátogatók, Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című regénye, továbbá újdonság Herczeg Ferenctől a háromszor is irodalmi Nobel-díjra felterjesztett Az élet kapuja című regény - emelik ki.
A világirodalmi részben megmarad Homérosztól az Odüsszeia, Szophoklésztől az Antigoné, Moliére-től A fösvény, ezenkívül továbbra is tananyag lesz Villon költészete, Balzac Goriot apó, illetve Stendhal Vörös és fekete című regénye is.
Várhatóan a héten jelenik meg a Magyar Közlönyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) helyett a régi javított kiadása – tudta meg a HVG. A 2020 szeptemberétől induló módosításokon 2017-ben kezdtek el dolgozni Csépe Valéria vezetésével. Az elmúlt évek történéseiről itt olvashattok el mindent.
Még a héten megjelenhet az új Nemzeti alaptanterv
Várhatóan a héten jelenik meg a Magyar Közlönyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) helyett a régi javított kiadása - tudta meg a HVG.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.