Még a héten megjelenhet az új Nemzeti alaptanterv

Várhatóan a héten jelenik meg a Magyar Közlönyben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) helyett a régi javított kiadása – tudta meg a HVG.

  • Eduline

Az átdolgozott alaptantervet és a rá épülő kerettanterveket ráadásul már szeptember elsejétől bevezetnék - írja az eheti HVG.

Az előző NAT-ot is fokozatosan léptették életbe, és szinte alig lehetett valamennyi évfolyamon végigvinni, máris itt az újabb. Ezt szintén lépcsőzetesen indítják el, azaz idén csak az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon. Vagyis nagyjából 2025-re állna át rá a teljes közoktatási rendszer - teszik hozzá.

Bár a hírek szerint a NAT-ra épülő kerettantervek hamarosan nyilvánosak lesznek, az ezeknek megfelelő tankönyvekről nem sokat hallani - írja a lap.

Az átdolgozott alaptantervről további részleteket az eheti HVG-ben olvashattok.

Mégis lesz új Nemzeti alaptanterv? Választható felkészítő évfolyamot vezetnének be

A Magyar Nemzet információi szerint napokon belül nyilvánosságra hozhatják az új Nemzeti alaptantervet. Szeptembertől az általános iskolát egy opcionális előkészítő szakasz előzné meg, a diákok óraszámai, illetve a tananyag pedig csökkennének.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.