Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kedves reggeli köszöntések, jótékonykodások, motiváló üzenetek. Ezek voltak az idei év legkedvesebb pillanatai az iskolákban.
Elterjedtek az aranyos reggeli köszöntések
Év elején több mint 718 ezren nézték meg a Facebookon azt a videót, amelyen egy magyar úszásoktató különleges módon köszönti a medencéhez érkező gyerekeket. Az év második felében pedig egy magyar tanárnő kedves reggeli üdvözlése terjedt el a neten.
Sok végzős nem kért virágot a ballagásra, inkább fogyatékossággal élő fiatalokon segítettek
A KézenFogva Ballagunk akció keretében a diákok arra kérték családtagjakat és barátaikat, hogy egy-egy virágszál vagy csokor árát jótékony célra fordítsák. Az összegyűlt összegből fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiataloknak segített megfelelő munkahelyet találni a kezdeményezést elindító alapítvány.
Tanszerekkel is jótékonykodhattak az iskolások
Idén nyáron is tanszergyűjtésbe kezdett a Re-Formáló Egyesület: arra kértek mindenkit, hogy ne dobják ki a jó állapotban levő, de megunt iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és a megmaradt taneszközöket, hanem juttassák el ezeket a gyűjtőpontokra. A megunt iskolaszereket rászoruló diákoknak osztották ki.
Volt, ahol motiváló üzenetekkel indult a tanév
„Büszke vagyok rád!”, „Értékes vagy!” – ilyen üzenetekkel lepte meg diákjait egy tanár iskolakezdés alkalmából.
Iskolapadon táncoló diákok: így lelkesít egy amerikai tanító
Különleges módszert gyakorol évek óta egy amerikai tanító a diákok mozgására, tanulásra motiválására. Mindenki jól érzi magát a következő tánc és ének közben.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.