Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy mégsem változik a nemzeti alaptanterv a következő tanévtől és így a jelenlegi "korszerűtlen" dokumentum marad hatályban. Az oktatást jellemző káosz miatt az oktatáspolitikai vezetők lemondását és önálló oktatási minisztérium felállítását követelik.
Ahogy beszámoltunk róla, Gulyás Gergely miniszter szerdán jelentette be, hogy nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet 2020. szeptemberétől. Magyarázatot nem adott, a hvg.hu információi szerint annyit mondott, nem érkezett annyi változtatás, ami ezt indokolná, így a jelenlegi Nat-ot módosítják majd.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteki közleménye szerint a jelenlegi, 2012 óta hatályos, "korszerűtlen Nat mielőbb kivezetéséről szakmai konszenzus volt és van". Az évekig készülő új Nat életközelibb, korszerűbb lett volna, igaz, ez paradigmaváltást nem jelentett volna. Az viszont, hogy a jelenlegi Nat marad hatályban, valószínűsíti, hogy a készülő, sőt talán már elkészült kerettantervek is ehhez a "túlhaladott dokumentumhoz fognak igazodni, ami további évekre fogja jegelni a közoktatás tartalmi, szakmai megújhodását" - írják a közleményben.
A PDSZ szerint emellett "döbbenetes", hogy a szakma a sajtón keresztül, indoklás nélkül értesült egy ilyen horderejű döntésről. A szakszervezet szerint "egyértelművé vált, hogy a jelenlegi oktatásirányítás teljességgel alkalmatlan, sem szakmai, sem érdekvédelmi kérdésekben nem tűnik kompetensnek, nem lehet vele együttműködni. Ezért időszerűnek látjuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, államtitkára és az közoktatásért felelős államtitkár vonja le saját dilettantizmusából és tehetetlenségéből fakadó következtetéseket, és mondjanak le" - áll a közleményben.
A PDSZ szerint nem csak a NAT ügye kapcsán van káosz: többek között a pedagógushiány, a kifizetetlen túlórák és a bérek kezelése, a szakképzés átalakítása és a közoktatásból való kiemelése is ilyen probléma, a listát pedig "még bőven lehetne folytatni".
Ez "arra mutat rá, hogy az oktatás nem irányítható egy káoszba süllyedő „csúcsminisztériumból”. A PDSZ ezért azt is követeli, hogy "a kormány végre lássa be, a jelenlegi struktúra teljességgel alkalmatlan az oktatás irányítására. Követeljük, hogy a kormány kezelje méltó módon az oktatásügyet és állítsa vissza a területért felelős független oktatásirányítási szervet, a felelős, elszámoltatható Oktatási Minisztériumot!" - olvasható a közleményben.
"Önként vállalt túlmunka" lenne a tanárhiány miatti helyettesítés a szakképzésben
Nincs szó a megígért béremelésről a szakképzési törvényhez készült, a Népszava birtokába került végrehajtási rendelettervezetben, amely önként vállalt túlmunkának minősítené a be nem töltött munkakörbe tartozó feladat ellátását és több, a tanításhoz kapcsolódó tevékenységet a kötetlen munkaidő részévé tenne.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.