E-Kréta helyett e-Szivacs? Egy 18 éves diák fejlesztette az új, nem hivatalos e-naplót

Tavaly szeptember óta kötelező az állami iskolákban a KRÉTA nevű elektronikus napló használata. Ebből lett elege egy diáknak, és új appot fejlesztett.

  • Eduline

Az e-Kréta applikáció olyan sok negatív értékelést kapott a Google Play áruházban, hogy azóta sem heverte ki a rengeteg egyes osztályzatot - írja az Index. Az app az egyébként eredményes frissítések és javítgatások ellenére most is csak 2,1 csillagon áll 16 ezer vélemény alapján. Ahogy korábban mi is írtunk róla, főleg a lassú működésre, lefagyásra, össze-vissza jövő értesítésekre panaszkodtak, de nem mindenki elégedetlen: van, akinek gond nélkül működik.

Az app hibáit végül megelégelte egy e-Krétával szenvedő diák, és 18 évesen fejlesztett egy másikat.

Az oldal azt írja, a visszajelzések szerint az e-Szivacs felülete egyrészt felhasználóbarátabb, és több funkciója van, mint a hivatalos verziónak. Ilyen például, hogy a nagycsaládos szülők akár az összes iskolás gyerekük ellenőrzőjét is megnézhetik egyszerre, nem kell ki-be lépegetni. Ezt a felhasználók nagyon is értékeltek: az e-Szivacs most 4,6-os értékelésen áll, több mint tízezer letöltőből 821 felhasználó mondott véleményt róla.

Jogosítványt szereznétek? Ezekkel az ingyenes appokkal készülhettek a KRESZ-vizsgára

Hányszorosára nő a fékút kétszeres sebességről fékezve? Melyik autó haladhat át először a kereszteződésen? Hasznos appokat mutatunk, ha KRESZ-vizsgára készültök, vagy csak felfrissítenétek a tudásotokat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu