Tízből nyolc pályakezdő óvodapedagógus elhagyja a pályát

Az is ritka, hogy valaki öt évnél tovább marad a pályán.

  • Eduline

Ideális esetben 2-3 szakember kell egy óvodás csoporthoz, de előfordul, hogy egyet sem találnak. Nyár közepén még több mint 700 óvodapedagógus hiányzott a rendszerből.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az RTL Híradónak elmondta: tízből csak két óvodapedagógus marad hosszabb távon a pályán. Annyira alacsonyak a bérek, hogy ritka, hogy valaki 5 évnél tovább is óvodában dolgozzon - tette hozzá.

Komoly gondokat jelenthet a köznevelési törvény módosítása az óvodákban

Múlt héten szavazta meg az Országgyűlés a köznevelési törvény módosítását, ami több ponton is érinti az óvodások, óvodapedagógusok és a szülők helyzetét is. Az óvodába járási kötelezettség alóli felmentés korhatára ötről négy évre csökken, az eddigi rugalmas iskolakezdést pedig felváltja hatéves korban kötelező iskolakezdés. Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnökével beszélgettünk a változásokról.

Az óvodapedagógusi pályán egy kezdő annyit keres, mint egy frissen végzett szakmunkás: a garantált bérminimumot kapja, bruttó 195 ezer forintot, amiből a levonások után alig 130 ezer forint marad.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.