Mennyibe kerül a tanévkezdés? Nagy különbség lehet a boltok árai között

Négy boltlánc és egy írószerbolt tanszerárait hasonlította össze a Pénzcentrum, hol, mennyibe kerülnek a kötelező iskolai felszerelések.

  • Eduline

Az oldal egy budapesti általános iskola által előírt "tanításhoz szükséges felszerelések" listájénak árait nézte meg négy különböző helyen. Az elkészült lista 50 elemet tartalmazott, az említett négyzethálós füzettől, az üzenő füzeten, az ecseteken át a papírdossziéig, váltócipőig. Az árak pedig a legtöbb esetben meglehetősen eltérőek voltak.

A legolcsóbb elérhető eszközök ára bizony nem egy esetben jócskán eltér. Ha például ha a négyzethálós füzeteket nézzük, akkor egy darab a Pyrexben 95 forintba kerül, az Aldiban viszont már 33 forintrét is vehetünk füzetet, míg a Sparban 69 forintba kerül, az Auchan viszont már 19 forintért is árulja őket - írják. A különbségek persze nem túl nagyok, de ha mondjuk négy ilyen füzetre van szükség az iskolában, akkor például az Auchanban 100 forint alatt kijövünk, míg az írószerboltban majd 400 forintot kell fizetnünk, ami már rögves négyszeres kiadást jelent - teszik hozzá.

Spóroljatok a tanszerek megvásárlásakor: környezettudatos tippek

Vannak olyan lehetőségek a tanévkezdés előtt, amelyekkel nemcsak a családi kiadásokat lehet csökkenteni, hanem a környezetvédelemért is tehettek.

Hasonló a helyzet a vonalas és a sima füzetekkkel is. A táblázat adatai szerint nagy különbség lehet egy doboz gyurma, vízfesték vagy temperafesték ára között is. Azok az iskolaszerek pedig, amik minden diák táskájában helyet kapnak majd, még a legalacsonyabb árakkal számolva is komoly költséget jelenthetnek egy iskolásra számolva is.

Az is megfigyelhető, hogy bár tanszerek jócskán vannak a szakboltban, az iskola nem csak azokat várja el a szülőktől - írja az oldal. Hanem kell WC-papír, kéztörlő, de van, ahol még folyékony szappan is. Mivel azonban ezeket nem lehet írószerboltban megvenni, a szülőknek mindenképpen el kell menni egy nagyobb boltba is, ahol ezek is beszerezhetőek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.