Itt vannak a dátumok: ezeken a szombatokon kell jövőre dolgozni és suliba menni

A január 1-től érvényes rendelet szerint ezeken a szombatokon kell majd dolgozni, és suliba menni jövőre.

  • Eduline

Mivel jövőre március 15 vasárnapra, május elseje pedig péntekre esik, nem kell sok szombatot a munkában vagy az iskolában tölteni.

1200 hetedikest mentorálnak egyetemisták a következő tanévtől

Megnyílt a Tanítsunk Magyarországért program első nyári tábora Nyíregyházán, a kezdeményezés keretében a következő tanévtől mintegy 1200 hetedik osztályos kisdiákot mentorál majd több mint háromszáz egyetemi hallgató - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az első szombati munkanap az iskolásokat nem is érinti, hiszen az augusztus 21 (pénteken) pihenőnap lesz az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt. A négynapos hosszúhétvége pihenőnapját pedig majd augusztus 29-én szombaton kell ledolgozni.

A második ilyen szombati munkanap viszont már mindenkit érinteni fog, ugyanis ez december 12-én lesz, ahol a december 24-ei csütörtöki pihenőnapot kell majd ledolgozni - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.