Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több tucat szülői Facebook-csoportban osztották meg azt az üzenetet, amelyet állítólag egy iskolaigazgató juttatott el a szülőhöz a vizsgák előtt. A levél már többször feltűnt a közösségi oldalakon, ám most tényleg aktuális: szombat délelőtt több tízezer általános iskolás írja majd meg a központi középiskolai felvételit.
Vizsgák előtt álltak egy iskolában a diákok. Néhány nappal a megmérettetés előtt az iskola igazgatója ezt a levelet juttatta el a szülőkhöz - olvasható a Facebookon terjedő posztban.
Kedves Szülők!
Hamarosan megkezdődnek a gyerekek vizsgái. Tudom, hogy nagyon fontos az Önök számára, hogy gyermekeik jól teljesítsenek. Mégis, arra kérem Önöket, ne felejtsék el, hogy a diákok között, akik vizsgázni fognak, mindig lesz– egy művész, akinek nem kell értenie a matematikához– egy vállalkozó, akinek nem számít a történelem vagy az irodalom– egy zenész, akinek a kémiajegyei nem sokat nyomnak majd a latban– egy sportoló, akinek a fizikai erőnléte mindig fontosabb lesz, mint a fizikaHa a gyermekük jó jegyet kap majd, az csodálatos dolog. De ha nem, kérem, ne törjék le az önbecsülését, a méltóságát!Mondják el neki, hogy ez csak egy vizsga, és az életben sokkal fontosabb dolgok is vannak. Mondják el neki, hogy mindegy, milyen osztályzatot kap, szeretik őt, és nem fogják kritizálni.Kérem, tegyék meg ezt, és aztán csak nézzék, ahogy a gyermekük meghódítja a világot. Egy vizsga, vagy egy rossz jegy nem veheti el sem az álmait, sem a tehetségét.És kérem, ne gondolják, hogy a világon kizárólag az orvosok és a mérnökök boldog emberek!"
Ezt a tanácsot adja Vekerdy Tamás a szülőknek: "jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét"
"Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni" - tanácsolja a szülőknek Vekerdy Tamás pszichológus.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.