Ennyit keresnek a pedagógusok 2019-től: kiszámoltuk, itt vannak az adatok

Mennyit keresnek majd a pedagógusok 2019-ben? Tényleg emelkedik a fizetésük? Sajnos csak keveseké – a pályakezdők is csak azért számolhatnak valamivel magasabb fizetéssel, mert a garantált bérminimumnál egy pedagógus sem kereshet kevesebbet.

  • Eduline

Ahogy arra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban felhívta a figyelmet, 2019. január 1-től csak azok kapnak illetményemelést, akiknek a bérét a garantált bérminimum szintjére kell felhozni, mert a pedagógus-bértábla szerint még ennél is kevesebbet keresnének. Ez elsősorban a középfokú végzettségűeket érinti, valamint a BA/BSc végzettségű pályakezdőket.

Rajtuk kívül csak azok számolhatnak a tavalyinál magasabb bérrel, akik továbbléptek például a pedagógus II kategóriába, vagy akiket a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint háromévenként magasabb kategóriába kell sorolni.

Mennyi az annyi?

Lássuk a konkrét - bruttó - összegeket. Számításunk alapja a költségvetési törvényben szereplő vetítési alap, amelynek összege évek óta változatlan, még mindig a 2014-es minimálbér összegének felel meg, vagyis 101 500 forint.

A köznevelési törvény alapján a pedagógusok illetményalapja középfokú végzettség esetén a vetítési alap 120, alapfokozat (főiskolai végzettség) esetén 180, mesterfokozat esetén 200 százaléka. Ez 121 800, 182 700 és 203 000 forintot jelent.

100-250 ezer forinttal lehetne magasabb a tanárok fizetése, ha egy szabályon változtatnának

Bruttó 100-250 ezer forint közötti összeggel lehetne magasabb a pedagógusok fizetése, ha a bértábla alapja a vetítési alap még mindig a minimálbér lenne - derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének számításaiból.

Mivel a bértábla alapján a "gyakornok" kategóriába sorolt, vagyis 0-2/4 év szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok mindössze magát az illetményalapot kapják meg, a kezdő fizetés főiskolai vagy alapszakos végzettséggel 2019-től bruttó 195 000 forint, egyetemi vagy mesterszakos végzettséggel továbbra is 203 000 forint.

Mennyit keresnek a pedagógus I kategóriába tartozók?

Pedagógus IÉvKözépfokú végzettséggelAlapszakos/főiskolai végzettséggelEgyetemi/mesterszakos végzettséggel
2.3-5195 000 219 240 243 600
3.6-8195 000 237 510 263 900
4.9-11195 000 246 645 274 050
5.12-14195 000 255 780 284 200
6.15-17195 000 264 915 294 350
7.18-20195 000 274 050 304 500
8.21-23195 000 283 185 314 650
9.24-26195 000 292 320 324 800
10.27-29200 970 301 455 334 950
11.30-32207 060 310 590 345 100
12.33-35213 150 319 725 355 250
13.36-38219 240 328 860 365 400
14.39-41225 330 337 995 375 550
15.42-44231 420 347 130 385 700
     

 Mennyit keresnek a pedagógus II fokozatba tartozók?

Akik ebben az évben a pedagógus II kategóriába léptek, valamivel magasabb bruttó bérrel számolhatnak.

Pedagógus IIÉvKözépfokú végzettséggelAlapszakos/főiskolai végzettséggelEgyetemi/mesterszakos végzettséggel
2.3-5---
3.6-8---
4.9-11195 000274 050304 500
5.12-14195 000283 185314 650
6.15-17195 000292 320324 800
7.18-20200 970301 455334 950
8.21-23207 060310 590345 100
9.24-26213 150319 725355 250
10.27-29219 240328 860365 400
11.30-32225 330337 995375 550
12.33-35231 420347 130385 700
13.36-38237 510356 265395 850
14.39-41243 600365 400406 000
15.42-44249 690374 535416 150

És mi a helyzet a pótlékokkal?

Idén januárban csak a nemzetiségi pedagógusok pótléka emelkedik: a pótlék alsó és felső határa az illetményalap 15 százalékáról 30 százalékra emelkedik, így módosították 2018 végén a köznevelési törvényt.

A nemzetiségi intézményben dolgozó pedagógusok 2017-ben még az illetményalap 10 százalékát kapták meg pótlékként, ezt 2018. január elsejétől emelték 15 százalékra. A többi pótlék alsó és felső összeghatára változatlan, ezeket itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

Szélesebb jogköröket adna a szülőknek az óvodákban és iskolákban a Gyermekjogi Civil Koalíció

A szülők erősebb beleszólási lehetőségeitől az iskolai zaklatás kezelésén és az inkluzív oktatás fejlesztésén át a roma tanulók szegregációjának visszaszorításáig számos oktatási reformjavaslat szerepel abban a több mint százoldalas gyermekjogi csomagban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció adott át Bódis Krisztának. A dokumentum az oktatás mellett a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának problémáira is rendszerszintű megoldásokat javasol.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.