Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mennyit keresnek majd a pedagógusok 2019-ben? Tényleg emelkedik a fizetésük? Sajnos csak keveseké – a pályakezdők is csak azért számolhatnak valamivel magasabb fizetéssel, mert a garantált bérminimumnál egy pedagógus sem kereshet kevesebbet.
Ahogy arra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban felhívta a figyelmet, 2019. január 1-től csak azok kapnak illetményemelést, akiknek a bérét a garantált bérminimum szintjére kell felhozni, mert a pedagógus-bértábla szerint még ennél is kevesebbet keresnének. Ez elsősorban a középfokú végzettségűeket érinti, valamint a BA/BSc végzettségű pályakezdőket.
Rajtuk kívül csak azok számolhatnak a tavalyinál magasabb bérrel, akik továbbléptek például a pedagógus II kategóriába, vagy akiket a pedagógus-előmeneteli rendszer szerint háromévenként magasabb kategóriába kell sorolni.
Mennyi az annyi?
Lássuk a konkrét - bruttó - összegeket. Számításunk alapja a költségvetési törvényben szereplő vetítési alap, amelynek összege évek óta változatlan, még mindig a 2014-es minimálbér összegének felel meg, vagyis 101 500 forint.
A köznevelési törvény alapján a pedagógusok illetményalapja középfokú végzettség esetén a vetítési alap 120, alapfokozat (főiskolai végzettség) esetén 180, mesterfokozat esetén 200 százaléka. Ez 121 800, 182 700 és 203 000 forintot jelent.
100-250 ezer forinttal lehetne magasabb a tanárok fizetése, ha egy szabályon változtatnának
Bruttó 100-250 ezer forint közötti összeggel lehetne magasabb a pedagógusok fizetése, ha a bértábla alapja a vetítési alap még mindig a minimálbér lenne - derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének számításaiból.
Mivel a bértábla alapján a "gyakornok" kategóriába sorolt, vagyis 0-2/4 év szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógusok mindössze magát az illetményalapot kapják meg, a kezdő fizetés főiskolai vagy alapszakos végzettséggel 2019-től bruttó 195 000 forint, egyetemi vagy mesterszakos végzettséggel továbbra is 203 000 forint.
Mennyit keresnek a pedagógus I kategóriába tartozók?
| Pedagógus I | Év | Középfokú végzettséggel | Alapszakos/főiskolai végzettséggel | Egyetemi/mesterszakos végzettséggel |
| 2. | 3-5 | 195 000 | 219 240 | 243 600 |
| 3. | 6-8 | 195 000 | 237 510 | 263 900 |
| 4. | 9-11 | 195 000 | 246 645 | 274 050 |
| 5. | 12-14 | 195 000 | 255 780 | 284 200 |
| 6. | 15-17 | 195 000 | 264 915 | 294 350 |
| 7. | 18-20 | 195 000 | 274 050 | 304 500 |
| 8. | 21-23 | 195 000 | 283 185 | 314 650 |
| 9. | 24-26 | 195 000 | 292 320 | 324 800 |
| 10. | 27-29 | 200 970 | 301 455 | 334 950 |
| 11. | 30-32 | 207 060 | 310 590 | 345 100 |
| 12. | 33-35 | 213 150 | 319 725 | 355 250 |
| 13. | 36-38 | 219 240 | 328 860 | 365 400 |
| 14. | 39-41 | 225 330 | 337 995 | 375 550 |
| 15. | 42-44 | 231 420 | 347 130 | 385 700 |
Mennyit keresnek a pedagógus II fokozatba tartozók?
Akik ebben az évben a pedagógus II kategóriába léptek, valamivel magasabb bruttó bérrel számolhatnak.
| Pedagógus II | Év | Középfokú végzettséggel | Alapszakos/főiskolai végzettséggel | Egyetemi/mesterszakos végzettséggel |
| 2. | 3-5 | - | - | - |
| 3. | 6-8 | - | - | - |
| 4. | 9-11 | 195 000 | 274 050 | 304 500 |
| 5. | 12-14 | 195 000 | 283 185 | 314 650 |
| 6. | 15-17 | 195 000 | 292 320 | 324 800 |
| 7. | 18-20 | 200 970 | 301 455 | 334 950 |
| 8. | 21-23 | 207 060 | 310 590 | 345 100 |
| 9. | 24-26 | 213 150 | 319 725 | 355 250 |
| 10. | 27-29 | 219 240 | 328 860 | 365 400 |
| 11. | 30-32 | 225 330 | 337 995 | 375 550 |
| 12. | 33-35 | 231 420 | 347 130 | 385 700 |
| 13. | 36-38 | 237 510 | 356 265 | 395 850 |
| 14. | 39-41 | 243 600 | 365 400 | 406 000 |
| 15. | 42-44 | 249 690 | 374 535 | 416 150 |
És mi a helyzet a pótlékokkal?
Idén januárban csak a nemzetiségi pedagógusok pótléka emelkedik: a pótlék alsó és felső határa az illetményalap 15 százalékáról 30 százalékra emelkedik, így módosították 2018 végén a köznevelési törvényt.
A nemzetiségi intézményben dolgozó pedagógusok 2017-ben még az illetményalap 10 százalékát kapták meg pótlékként, ezt 2018. január elsejétől emelték 15 százalékra. A többi pótlék alsó és felső összeghatára változatlan, ezeket itt nézhetitek meg.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).