Szokatlan módon csökkentenék az iskolai lógásokat a kínai iskolákban

Jelenleg tíz kínai iskolában tesztelik azt a nyomkövető rendszert, ami a diákok minden lépésére figyel az iskolán belül.

  • Eduline

Habár a rendszer az iskolán kívül állítólag nem figyeli meg a diákok mozgását, így is nagyon komoly és szigorú rendszerben kell iskolába járniuk - írja a hvg.hu a a kínai állami The Global Times beszámolója alapján.

Az oldal szerint az iskolásoknak olyan egyenruhát kell viselniük, amelynek vállában egy-egy szenzort helyeztek el a készítők. Ezek segítségével pontosan nyomon lehet őket követni, látva a tartózkodási helyüket. Az így begyűjtött adatokon keresztül pontosan látni lehet, hogy a diák mikor érkezik meg és mikor távozik az iskolából. Emellett az iskola bejáratánál egy arcfelismerő rendszert is telepítettek, hogy meggyőződjenek arról, hogy minden diák a saját ruháját viseli.

A rendszer azonnal riaszt, ha valamelyik diák nem a saját egyenruháját viseli, és akkor is, ha egy diák nem megy be az órájára. Bár a kínai lap maga veti fel, hogy a diákok követése adatvédelmi aggályokat vet fel, Lin Cungvu, a Kujcsou tartományban található zsenhuaji 11. számú iskola igazgatója szerint a diákokat csak az iskola területén belül követik nyomon, az iskolán kívül már nem. Jelenleg egyébként 10 iskolában használják a rendszert.

Kötelezővé tették az egyenruha viselését egy francia iskolában

Provins városa lett az első Franciaországban, ahol kötelezővé tették az általános iskolásoknak az egyenruha viselését.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.