Készülhetnek a gimnáziumi tankönyvek a honvédelemről

Gimnazistáknak és szakgimnazistáknak is szüksége lesz a készülő tankönyvekre. Mindössze 30 nap áll rendelkezésre a kiadóknak pályázni.

  • Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiírta kiadók számára a kerettantervek alapján készítendő tankönyvekre a  pályázatot - írja a hvg.hu.

A nyílt – tehát nem csak az állami tankönyves cég számára - kiírt tenderben a gimnáziumok 9-12. évfolyamára, illetve a szakgimnáziumok 11-12. évfolyamára várják a tankönyveket és munkafüzeteket - teszik hozzá.

A tankönyvtörvény alapján évfolyamonként és tantárgyanként kettő tankönyv kerülhet forgalomba, a benyújtott anyagokból a minisztérium fogja kiválasztani a két befutót. A  határidő a miniszteri felhívás megjelenésétől számított 30 nap, azaz nincs sok ideje a kiadóknak, ha részt akarnak venni a versenyben.

Honvédelmi tantárgyak: "Nincs szükség ilyesmire az iskolákban"

Csütörtökön megjelent az új honvédelmi ismeretek tantárgy kerettanterve, a témával kapcsolatban pedig megszólalt Dr. Vekerdy Tamás, pszichológus is.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.