Százezer közalkalmazottat bocsáthatnak el a tanárok fizetésemelése miatt Romániában?

Jövőre sem számíthatnak 50 százalékos béremelésre a tanárok - nyilatkozta vasárnap Emil Boc romániai miniszterelnök a Pro TV După 20 de ani című műsorában.

  • Eduline

„Sem a tanárok, sem más közalkalmazottak fizetését nem emelhetik 50 százalékkal, ez ugyanis tönkretenné az ország gazdaságát” – mondta a kormányfő, aki úgy nyilatkozott, nem akar populista intézkedéseket hozni, inkább vállalja a népszerűtlenséget, írja a manna.ro.

A román parlament 2008-ban, a választási kampányban megszavazta a pedagógusok fizetésének emelését. Ezt a kormány szinte azonnal hatályon kívül helyezte, és egy újabb rendeletet fogadott el, amely 17 százalékra korlátozta a béremelést. Kiderült ugyanis, hogy nincs elegendő pénz az államkasszában az 50 százalékos növeléshez, amit a parlament akkor nem volt hajlandó tudomásul venni. A romániai tanárok béremelésének tervéről bővebben itt olvashatsz.

Romániai pedagógusok tüntetése 2010 októberében - még mindig béremelésre várnak

A kormányrendeletet azonban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság, ami számos tanárt arra késztetett, hogy a bíróságon szerezzen érvényt az 50 százalékos béremelésnek.

Az oktatási minisztérium szerint több mint 10 ezer pedagógus nyerte meg bíróságon az 50 százalékos béremelésért indított pert. Boc viszont hangsúlyozta, hogy az állam képtelen kifizetni a bíróság által megítélt emelt fizetéseket, hiszen ez félmilliárd euró plusz terhet jelent csak 2011-ben, amire a kormánynak nincs fedezete a költségvetésben.

Gheorghe Gheorghina pénzügyi államtitkár csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy ha megadják a tanároknak azt a jövedelmet, amit a bíróság megítélt nekik, akkor vagy adót kell növelni, vagy 100 ezer közalkalmazottat elbocsátani.

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.