Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Ukrajnai nemzetiségi szervezetek vezetői abban állapodtak meg Dmitro Tabacsnik ukrán oktatási miniszterrel, hogy 2012-ben az országban élő kisebbségek nyelvéből, köztük magyarból is biztosítják az emelt szintű érettségi és egyetemi felvételi lehetőségét a nemzetiségi iskolák végzősei számára.
Az újság értesülése szerint az oktatási tárca vezetőjével folytatott megbeszélésen Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke, Vagyim Kolesznyicsenko, az Orosznyelvű Ukrajnáért társadalmi szervezet vezetője, valamint Ion Popescu, az országos ukrajnai román érdekvédelmi szervezet első embere vett részt.
Tóth Mihály a lapnak elmondta: a tanácskozás ténye jelzi, hogy a magyar, az orosz és a román országos szervezet közötti együttműködés ma is fontos. Ennek keretében került sor a miniszterrel való találkozásra, amelyre azért volt szükség, mert a múlt év decemberében az oktatási tárcához küldött levélre a középiskolai oktatás főosztályától formális, semmitmondó választ kapott a három szervezet.
A magyar kisebbségi politikus kifejtette: a szövetséges nemzetiségi szervezetek két kérdésre hívták fel a miniszter figyelmét, mindenekelőtt arra a furcsaságra mutatva rá, hogy a nemzetiségi nyelvű bölcsészkarokra sok nyelvből lehet vizsgát tenni, csak éppen az adott kisebbségéből nem. A másik felvetés az ominózus 2008. évi 461-es számú minisztériumi rendeletet érintette, amely a nemzetiségi iskolákban előírta egyes tantárgyak esetében az ukrán nyelvű oktatásra való fokozatos átállást – emlékeztetett.
Tóth szerint a megbeszélés során kiderült, hogy Tabacsnikot sem az egyik, sem a másik problémáról nem tájékoztatták. Kiemelte: abban állapodtak meg a miniszterrel, hogy mivel az idei felvételi rendszeren már nem lehet módosítani, ezért a tárca 2012-ben biztosítja az ukrajnai kisebbségek nyelvéből is az emelt szintű érettségi és felvételi lehetőségét azok számára, akik az adott kisebbség nyelvét és irodalmát oktató szakon szándékoznak továbbtanulni. Emellett a kisebbségi szervezetek vezetői ígéretet kaptak arra, hogy az ominózus minisztériumi rendeletet módosítani fogják – közölte a magyar kisebbségi politikus.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.