Sportjogász váltja Kerpen Gábort az Oktatási Hivatal élén

Hétfő óta Princzinger Péter az Oktatási Hivatal elnöke. Bár a 36 éves jogász szakterülete a sportjog, oktatási ügyekben sem járatlan: 2000 és 2003 között igazgatóhelyettesként, majd ügyvezető igazgatóként az Educatio Kht.-t vezette, 2005 és 2006 között pedig az ELTE oktatási igazgatója volt. Ő az Oktatási Hivatal harmadik elnöke.

  • Eduline
Princzinger Péter
Dehir.hu

„Félig ügyvéd, félig egyetemi tanársegéd vagyok, a jogtudományi karon közigazgatási jogot, azon belül felsőoktatási jogot és sportjogot adok elő, a pedagógiai és pszichológiai karon jogi alapismereteket, illetve rövidesen ott is sportjogot tanítok. Amikor nem bringázok: egy klassz feleség, két klassz gyerek, rendes munka, rendezett üzleti kapcsolat Istennel, mi kell még?” – így mutatkozott be 2009 márciusában az ELTE sportegyesületének honlapján az Oktatási Hivatal frissen kinevezett elnöke, aki a mai napig az ELTE-SE társadalmi elnöke, civilben pedig az országúti kerékpáros szakosztály tagja.

Princzinger Péter korábban az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda vezetője volt, Pokorni Zoltán oktatási minisztersége idején került az Educatio Közhasznú Társaság élére, 2000 és 2003 között igazgatóhelyettesként, majd ügyvezető igazgatóként dolgozott. A Magyar Nemzet információi szerint Princzinger "közelebb áll Pokornihoz Zoltánhoz, mint Hoffmann Rózsához, a kormánypárton belül komoly fejtörést okozott, ki legyen Kerpen Gábor utódja".

Az OH új elnöke 2005-től 2006-ig az ELTE oktatási igazgatója volt, majd a

pedagógiai és pszichológiai kar

dékáni hivatalának vezetője lett. Több mint négy éve ugyanezen a karon egyetemi tanársegéd, de állam- és jogtudományi kar és a Márton Áron Szakkollégium hallgatóit is tanítja, sportigazgatás és sportjog mellett jogi alapismereteket és közigazgatási eljárásjogot oktat. Emellett saját ügyvédi irodáját vezeti, ahol többek között oktatási jogi és sportjogi esetekkel foglalkozik, ő vezeti a Hallgatók ügyvédje projektet.

Bakonyi, Kerpen és Princzinger: újabb váltás az OH élén

Alig fél év alatt ez a második váltás az Oktatási Hivatal élén: Bakonyi László július közepén mondott le az elnöki posztról, utódja, Kerpen Gábor pedig összesen három hónapig volt a hivatal vezetője. Hoffmann Rózsa szeptember 21-én mutatta be hivatalosan Kerpent, aki korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökeként többször összetűzésbe keveredett a Hiller István- és a Magyar Bálint-féle oktatási tárcával.

Kerpen Gábor: három hónapig volt az OH elnöke
Müller Judit

Akkor a legfontosabb megvalósítandó tervek között az őszi érettségi zökkenőmentes lebonyolítását és az Oktatási Hivatal anyagi helyzetének rendezését említette – ez utóbbira azonban aligha volt ideje, a távirati iroda információi szerint ugyanis hétfő óta Princzinger Péter dolgozik az OH elnökeként, neve már a hivatalos honlapon is szerepel. 

Princzinger Péter szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az OH egyik kiemelt feladata, hogy az újonnan felállított megyei kormányhivatalok oktatási főosztályaival együttműködjenek, de az új közoktatási és felsőoktatási törvények értelmében új feladatokat is kap a hivatal. "Nincs olyan feladat a közoktatás és a felsőoktatás világában, amit ne ismernék vagy ne tudnék tíz perc alatt átlátni, és abban intelligens, jó döntést hozni" - tette hozzá. 

eduline

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.