"Kiégett, fáradt és rezignált tanárok dolgoznak az iskolákban"

A sikeres, eredményes oktatási rendszer felépítéséhez, működtetéséhez mindenképpen jó pedagógusokra van szükség, de a pedagógusok élethelyzete jelenleg riasztó képet mutat - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke pénteken Budapesten.

  • Eduline

Az Apáczai Kiadó által szervezett országos közoktatási szakmai konferencián Pokorni Zoltán hangsúlyozta: a pedagógusok helyzetét rontja, hogy magas ugyan a képzettségük, de alacsony a fizetésük, és sokuknak másodállást kell vállalniuk a megélhetésért. A közeljövőben sokan mennek közülük nyugdíjba, de az utánpótlás körül nehézségek tapasztalhatók, egyre csökken a pedagógusképzésre jelentkezők pontszáma - tette hozzá.

A nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság azonban csak arra adhat pénzt, ami valamilyen értéket mutat fel cserébe, ezért az oktatás minőségét mindenképpen emelni kell - közölte. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több próbálkozás is történt az oktatási rendszer megreformálására, és bebizonyosodott: tévhit azt gondolni, hogy a pedagógusok munkájának magas színvonala adottság, amely nem tud romlani. A pedagógusok helyzetének javítása igen sok pénzbe kerülne, ezért ezt is sokszor halasztották már el - fűzte hozzá. Az oktatásban gyakran a "magára hagyatottság keserűségét" érzik, úgy látják, csak az számít, mennyibe kerül az oktatás, a tartalom nem fontos - jegyezte meg.

Pokorni: jó tanár, rossz tanár?

Pokorni Zoltán emlékeztetett: a jól működő oktatási rendszerrel rendelkező országokban a pedagógusok általában a diplomás átlagbért kapják, Magyarországon azonban ettől jóval elmaradnak a fizetések. Arra is felhívta a figyelmet, hogy önmagában a több pénz nem hoz minőségi javulást az oktatásban, ezt a Medgyessy-kormány béremelése is bizonyította.

A pedagógusok között mindenképpen differenciálásra van szükség, a kérdés az, hogy

miként mérjék a teljesítményüket

, ki végezze, és milyen következményekkel járjon az eredmény - mondta, hozzátéve: csak az az értékelés jó, amelynek valóban van következménye.

A politikus szerint a pedagógusképzésben is változásokra van szükség, csökkenteni kell a képzési kapacitást, mivel jelenleg mintegy 30 intézmény vesz benne részt. Mindazonáltal nem alkalmazhatnak olyan reformokat, amelyek túl hosszúra nyújtanák a képzési időt, mert az csökkentené a pedagógusi pálya vonzerejét - tette hozzá. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: egyedülálló és nagy előnye a magyar pedagógusképzésnek, hogy együtt tanulnak a leendő tudósok és pedagógusok.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke beszédében úgy fogalmazott, az új kormánnyal szorosabb az együttműködés, ami - bár vannak vitás pontok közöttük - feltétlenül kedvező fordulatot jelent. Alapvetően megegyezik a céljuk a kormánnyal, hiszen mindketten az oktatás színvonalának emelésére törekednek - fogalmazott.

Belátható időn belül nem várható jelentős javulás a pedagógusok helyzetében

, de ők sokszor már annak is örülnek, ha nem lesznek rosszabbak a feltételek, miközben egyre több kihívással kell szembenézniük - vélekedett.

Mint elmondta: a pedagógusok közül sokan tele vannak energiával és tapasztaltak, a pályakezdők között is akadnak lelkesek és segítőkészek, de több pedagógus "kiégett, fáradt, rezignált", folyton panaszkodik. Az igazgatók között is vannak, akik innovatívak, és akikről az iskolák fenntartói azt gondolják, hogy problémásak, mert állandóan "kitalálnak valamit", de olyanok is vannak, akik csak "túlélni" és a fenntartó minden igényének megfelelni akarnak - mutatott rá.

 MTI

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.