Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Tizenkét éves diákok ellen indított eljárás a glasgow-i rendőrség: a Bishopbriggs Academy tanulói ugyanis kedden, az ebédidőben kokainoztak, sőt a kábítószerből a kisebbeknek is adtak.
„A Bishopbriggs Academy eddig a legjobb iskolák közé tartozott, de ez az eset mindenkit megdöbbentett. Egy-két évtizeddel ezelőtt már abból botrány lett, ha néhány diák a kerékpártároló mögött elszívott egy fél szál cigarettát. Később megjelent a marihuána, most pedig a heroinnál és a kokainnál tartunk” – mondta a The Sun című brit bulvárlapnak az egyik szülő.
A heroinozó tizenkét éveseket a keddi ebédszünetben buktatta le egyik osztálytársuk, aki az egyik pedagógusnak elmesélte, hogy mit látott. Az iskola igazgatója azonnal kihívta a rendőröket: az egyik fiú beismerte, hogy ő szerezte a kokaint. A nyomozás végéig egyik drogozó tanuló sem vehet részt a tanórákon.

Liz Smith oktatáspolitikus szerint ez a megdöbbentő eset végre ráébresztheti a szülőket és a tanárokat arra, hogy a drog már tizenkét-tizenhárom éves korban is komoly problémát okozhat. „Szerencsére a Bishopbriggs Academy pedagógusai gyorsan cselekedtek. Ezek után azonban mindent meg kell majd tenniük azért, hogy újra elhitessék a szülőkkel, hogy az iskolájuk biztonságos hely” – magyarázta.
Neil McKeganey, a glasgow-i drogközpont vezetője szerint tévhit, hogy a tinédzserek tizennyolc-tizenkilenc évesen próbálják ki a kábítószereket. „Sajnos a drogok egyre fiatalabb korban jelennek meg a gyerekek életében. Számtalan olyan esetet ismertem meg az elmúlt években, ahol a diák családjában is volt drogfüggő, így gyermekkorától név szerint ismerte a kokaint, a heroint és a többi szert” – mondta.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.