EU-s vita-csatára várnak középiskolásokat

Magyarország 2011-es európai uniós elnökségére való felkészülés jegyében háromnapos vitaversenyeket rendeznek diákoknak Debrecenben és Kecskeméten. Érdemes jelentkezni, mert az értékes nyeremények és izgalmas programok mellett a szervezők a versenyzőknek szállást, ellátást és utazási költségtérítést is biztosítanak.

  • Eduline

A háromnapos, hétvégén megrendezésre kerülő versenyekre 2010 áprilisában kerül sor, ahol háromfős csapatokban előre megadott témák és tételmondatok alapján mérhetik össze tudásukat a résztvevők. Az európai uniós témákról folyó vitát a hétvége alatt interaktív, közösségformáló játékok és médiapedagógiai foglalkozások színesítik majd. A programban a vitaverseny fordulói mellett szerepel személyes kampányfilm-forgatás, uniós ismeretszerző játék angol nyelvtanárral és rendhagyó zenés-táncos program is.

A részvétel ingyenes, az értékes nyeremények mellett a részt vevő diákoknak és tanáraiknak a szervezők szállást, ellátást és utazási költségtérítést biztosítanak. Iskolánként 6 diák és 2 tanár jelentkezését várják, ezzel egy iskola 2, egyenként 3 fős vitacsapatot tud felállítani.

A versenyről bővebb információt a a Kultindex honlapján találhatsz.

A programok az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztériuma EU Tájékoztató Szolgálata megbízásából, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai közreműködésével valósulnak meg.

eduline

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.