Gyerekeket büntettek bezárással egy kecskeméti iskolában

A Népszabadság információi szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult amiatt, hogy a rossz magaviseletűeket úgy "rendszabályozzák" a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.

  • Eduline

A napilap keddi száma úgy tudja: nevelési célzattal zártak be hosszabb-rövidebb időre nehezen kezelhető gyerekeket egy belülről nem nyitható szobába, és volt olyan gyerek, aki a szükségét is az üres szobában volt kénytelen elvégezni.

A Népszabadsági információi szerint az elmúlt napokban érkezett az a feljelentés a kecskeméti ügyészségre, amely szerint az intézményben megalázó módon bánnak a nehezen kezelhető gyerekekkel.

A rendszabályozásra szolgáló szoba tényét több, névtelenséget kérő dolgozó is megerősítette a Népszabadságnak. Kiderült: a speciális büntetést elszenvedő gyerekek nagyrészt állami gondozottak, nincs olyan hozzátartozójuk, akivel napi kapcsolatban állnának - állítja a lap.

Az intézmény igazgatója nem nyilatkozott a Népszabadságnak.

mti

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.