Bedeszkázott ablakú tantermekben tanulnak egy pécsi iskolában

Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.

  • Eduline

Wawra János igazgató hétfőn elmondta: korábbi nyarakon is előfordult, hogy kővel bedobták az épület néhány ablakát, most azonban mintegy húsz ablaküveg esett áldozatul a rongálóknak, akiket az intézmény feljelentése nyomán már keres a rendőrség. Az igazgató beszámolt arról, hogy a helyreállítás a kötelező előírások és az adminisztráció elhúzódása miatt késik. Az iskola nem bízhatott meg üvegest a munka elvégzésével, ehhez közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni, amit a kivitelezés még nem követett.

Wawra János megjegyezte: a törött, bedeszkázott ablakok az épület látványát rontják, de egyelőre nem akadályozzák a 200, speciális nevelést igénylő kilencedik-tizedik osztályos és a  szakképzésben résztvevő fiatalok oktatását. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az üvegezés ezen a héten, de legkésőbb a hideg idő beállta előtt, a fűtési szezon kezdetére befejeződik.

mti

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.