Három az egyben – a tudáspotenciál gyűjtőhelye

Dr. Tudás Kabinet alakult a Dél-alföldi régió tudományos, felsőoktatási és innovációs életének összefogására. A régió valamennyi felsőoktatási intézményét, kutatóintézetét és kamaráját magába tömöríteni kívánó kezdeményezés a tervek szerint 40 ezer hallgató és több ezer kutató gyűjtőhelyévé válik a jövőben.

  • Eduline
A Szegedi Tudományegyetem, a Kecskeméti Főiskola és az Eötvös József Főiskola rektorai, valamint az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöke megalapították a Dr. Tudás Kabinetet, és csatlakozásra szólították a Dél-alföldi régió felsőoktatási intézményeit, kutatóintézeteit, ipar-, agrár- és kereskedelmi kamaráit. A Dél-alföldi régió tudáskabinetjében tömörülő tagintézmények célja a létrejövő tudáspotenciál együttes, összehangolt működtetése.
 
A Dr. Tudás Kabinet, amelyhez várhatóan a régió számos felsőoktatási intézménye csatlakozik, gyűjtőhelye lesz több mint 40 ezer hallgatónak, köztük több száz PhD-tanulmányokat folytató tanulónak, továbbá több ezer, a régió tudományos, művészeti és műszaki potenciálját meghatározó kutatónak.
 
A megalakuló kabinet feladatának tekinti a régióbeli fejlesztési programok támogatását, az egyetemi és akadémiai szféra közös fellépését tudományos, felsőoktatási és innovációs kérdésekben. Küldetése teljesítésekor a partnerek kölcsönös előnyökön alapuló tudományos és kutatási kooperációját tartja szem előtt.
 
„A régió tudományos bázisait magába tömörítő Dr. Tudás Kabinet együttműködést kíván kialakítani az önkormányzatokkal is, hiszen a Szegeddel kialakítandó szoros kapcsolat – pólusváros lévén – különösen elengedhetetlen” – mondta el Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora az úttörő kezdeményezés kapcsán.
Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.