A tudomány titokzatos világáról Miskolcon is

A tavalyi nagy siker után ismét kinyitja kapuit a Miskolci Egyetem, hogy kutatói izgalmas, különleges kalandra hívjanak mindannyiunkat a tudomány világába, a Kutatók Éjszakája miskolci programjaira szeptember 26-án, pénteken délutántól.

  • Edupress

Másodszor csatlakozik a Miskolci Egyetem a város önkormányzatával együttműködve az Európa-szerte nagy sikernek örvendő Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Szeptember 26-án az érdeklődők tehát ismét sokszínű bepillantást nyerhetnek a miskolci Egyetemváros kapui mögött zajló, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert kutatásokba. Közelebbről is megismerhetik ugyanakkor mindazokat is, akik e falak mögött a tudománynak szentelték életüket.

Termovízió, amorffém-öntés, kutatók kocsmája, találkozó különböző kultúrákkal, szélturbina-modell, nedves barlangtúra, tojáscsomagoló-verseny, valamint számos társadalom-, illetve természettudományi érdekesség, kísérlet és bemutató - csupán ízelítőnyi felsorolás a mintegy félszáz programból, mellyel az egyetem karai készülnek.

A programok három fő helyszínen zajlanak majd: Miskolc belvárosában és az egyetem területén, illetve Sárospatakon, a Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar épületében, ahol a természet-, a társadalom- és a műszaki tudományok egyetemhez is köthető különlegességeit, kutatási eredményeit mutatják be a kutatók, jellemzően interaktív módon. A miskolci helyszíneket, a Szinva teraszt és az Egyetemvárost hídként köti majd össze az oda-vissza közlekedő különleges buszjárat.

A program meglehetősen sokszínű, annak ellenére, hogy időtartama pusztán egy estétől éjjelig vagy hajnalig tartó időszakra korlátozódik. Az esemény a remények szerint olyan közelségbe hozza bármely korosztály számára a Miskolci Egyetem kutatóit és tevékenységüket, eredményeiket, amilyennek sosem láthatták korábban mindezt a tudomány zártnak, sokszor titokzatosnak és nem kevésbé különlegesnek tűnő világa iránt érdeklődők.

A tavalyi rendezvényen előadott miskolci boszorkányper sikerén felbuzdulva a jogászok egy újabb dramatizált pert visznek színre, melyet az egyetemen fognak előadni.A Kutatók éjszakájának megnyitója este 6 órakor kezdődik a Szinva teraszon. A fiatalabb, iskolás generációra is gondolva az egyetemen már délután 4 órától várják a látogatókat.A részletes miskolci program megtekinthető a www.kutatokejszakaja.hu, illetve a www.uni-miskolc.hu honlapon.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.