Népszerűtlen természettudományos szakok - mit lehet tenni?

A Debreceni Egyetem az ősz elején konkrét javaslatokat fogalmaz meg az oktatási kormányzatnak, mivel - indoklása szerint - érzékeli többek között a természettudományos képzés területén országosan tapasztalt jelentkezési szám visszaesését.

  • Edupress

A Debreceni Egyetemen sem maradt el a természettudományos képzés területén országosan tapasztalt jelentkezési szám visszaesés, és ezzel együtt a felvételihez szükséges pontok nagyságának csökkenése. "Ennek a problémának a megoldására országos erőfeszítésekre van szükség, hogy növekedjen az érdeklődés a fizikus, kémikus, vegyész, biológus szak iránt. 

A Debreceni Egyetem az ősz elején konkrét javaslatokat fogalmaz meg az oktatási kormányzat felé a természettudományos középiskolai oktatás súlyának növelésére, továbbá annak mérlegelésére, hogy a matematika kötelező tárgyi kizárólagossága szűnjön meg és a matematika helyett kötelező érettségi tárgyként választható legyen a fizika, a kémia, vagy a biológia is" - mondta el Dr. Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora.

A többi egyetem is hasonló helyzetben van. Míg 10 éve csak maximális pontszámmal lehetett bejutni az ELTE fizika szakára, addig ma a ponthatárok messze elmaradnak egy gazdálkodás vagy marketing szakiránytól. Az alábbi táblázatban látszik, hogy egyedül az ELTE matematika költésgtérítéses szakára volt 300 feletti ponthatár. Tanári szakot a 4 nagy tudományegyetem közül csak a DTE szándékozott indítani, a többi egyetem meg sem hirdette a képzést.

FizikaKémiaMatek
DTE A203224213
DTE Kn. i.n. i.n. i.
ELTE A261216260
ELTE K164216392
SZTE A201238240
SZTE K201205240
PTE A246261254
PTE K160160160

A 2008-as

ponthatárokat részletesen itt találja.

edupress.hu / eduline.hu

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.