Friss hírek

Ezeket érdemes megfogadni: 10 hasznos tanács, ha munkát vállaltok diákként

Kevés diák van tisztában a jogaival - legalábbis a felmérések és a tapasztalatok ezt mutatják. "Nem tudják például, hogy mennyi pihenőidő jár nekik, hogyan kell adózniuk, mennyi a minimális fizetés, vagy éppen azt, hogy miért lehet érdemes diákszövetkezeten keresztül munkát vállalniuk" - mondta Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója. 10 tanács következik, amelyből kiderül, hogy mire kell leginkább figyelnetek akkor, ha munkát vállalnak.

Alapszak mellé még egy szak? Nemcsak lehetőség, mert kötelező is

A BA alapszak mellett minden bölcsészhallgatónak el kell végeznie tulajdonképpen egy másik alapszak 50 kredites minor programját. Ezek a minorok természetesen előre meghatározottak, általában meg van szabva, hogy melyik szak mellé, melyik minorok közül lehet választani. Ha bölcsészképzésre vettek fel titeket, erről mindenképpen tudnotok fel.

Szeptembertől indul az új szak, de mit kell tudni erről a képzésről?

Új típusú szak indul szeptembertől Magyarország néhány egyetemén, főiskoláján, melynek lényege a kevesebb elméleti, de annál több gyakorlati képzés nyújtása az informatikus hallgatóknak. Ez az új szak az üzemmérnök informatikus (BProf) képzés. Miért megoldás ez sokak számára és hányan jelentkeztek az elsőként induló képzésre? Utánajártunk.

Tanácsok a pótfelvételihez, ha nem szeretnétek halasztani

A pótfelvételi kiváló lehetőség azoknak, akiket nem vettek fel sehova, de nem szeretnének halasztani. Számos intézmény kínál még helyeket a pótfelvételin, de érdemes alaposan és gyorsan átgondolni, hova adjátok be a jelentkezéseteket, ugyanis a határidő nagyon rövid. Ehhez nyújtunk segítséget.

Csoportos megfigyelés, csomag- vagy emberszállítás: az önvezető drónok segítenek

Néhány hete az Eduline is beszámolt az ELTE kutatóinak legújabb sikeréről, az újfajta csoportos drónvezérlésről, ami szép utat tett már meg a nemzetközi sajtóban, többek között a Science Robotics címlapján is megjelent. Most Vásárhelyi Gábor a ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő robotikai labor vezetője mesélt az Eduline-nak kutatásukról.

5 dolog, ami nélkül ne költözzetek be koliba vagy albérletbe

Felvettek egyetemre és hamarosan előttetek áll a költözés? Azért az egész szobátokat nem kell és nem is tudjátok magatokkal vinni, de van néhány nélkülözhetetlen dolog, amivel biztosan könnyebb lesz majd a kollégiumi vagy éppen albérleti lét.