SZFE-ügy: Palkovics Lászlót beengednék a hallgatók az Ódry Színpadra
A minisztert és az általa felállított küldöttséget beengedik az egyetemre, jövő hétre ugyanis tárgyalást hívtak össze, hogy elindulhasson az érdemi párbeszéd a felek között.
A minisztert és az általa felállított küldöttséget beengedik az egyetemre, jövő hétre ugyanis tárgyalást hívtak össze, hogy elindulhasson az érdemi párbeszéd a felek között.
Fegyveresek jutottak be hétfő reggel a kabuli egyetemre, ahol robbanás volt és lövöldözés tört ki.
Ha már középiskolába jártok, de szeretnétek egy másik iskolába átjelentkezni, akkor is vannak bizonyos lépések, amiket be kell tartani. Mutatjuk, hogy mi a menete, ha másik iskolába szeretnétek felvételezni.
Az egyik szülői szervezet most az iskolák nyitva tartása mellett érvel.
Hiába próbálják őket megakadályozni, az SZFE oktatói folytatják a munkát.
Az idegen szavas tesztjeinkben általában egy idegen szót és három jelentést adunk meg, amiből ki kell választanotok a helyeset. Most megfordítottuk a dolgot: egy jelentés és három idegen kifejezés vár rátok. Lássuk, így sikerül-e kifognunk rajtatok.
Tudjátok, milyen mély a Kráter-tó? És azt, hogy hol található a 900 méter mélységű Vosztok-tó? A következő tesztből kiderül.
A végzős általános sulisok első nagyobb megmérettetésére 2021. január 23-án kerül sor, ezen a napon 10 órától írják ugyanis a diákok a központi írásbeli felvételi vizsgát. Mutatjuk, hogyan lehet gyakorolni a januári felvételire.
A keresztféléves felvételin – csak úgy, mint az általános eljárás során – már a jelentkezéskor fel kell töltenetek minden olyan dokumentumot, ami rendelkezésetekre áll. Van azonban néhány doksi, amivel nektek nem kell foglalkozni. Mutatjuk, melyek ezek.
Pénteken a fizika, az ének-zene és a művészettörténet vizsgákkal befejeződtek a 2020-as őszi érettségik írásbelijei. Mutatjuk, mi vár még rátok a következő hetekben, hogyan nézhetitek meg a kijavított dolgozatokat és mikor lesznek a szóbelik.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói a kuratórium pénteki közlemény miatt bizonytalanok.
Bár a héten a legtöbb helyen őszi szünet volt, az élet nem állt meg, rengeteg minden történt az oktatási területen. Megjelentek a Times Higher Education tematikus rangsorai, megkapták az ösztöndíjukat a szakképzésben tanulók, újabb országokban zártak be az iskolák, itthon is petíciót indítottak az iskolák bezárásáért, és tovább folytatódott az SZFE-ügy. Olvassátok el a hét legfontosabb híreit.
Újabb magyar sikerekről számolunk be: a Times Higher Education (THE) pszichológiai képzéseket rangsoroló listáján, az informatikai rangsorban, a gazdasági és üzleti rangsorban, illetve a bölcsészettudományi képzések listáján is szépen szerepeltek a magyar egyetemek.
Véget ért az őszi szünet, hamarosan minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Kinek online, kinek személyes, de folytatódik az iskola, egyetem. Szóbeli érettségik, keresztféléves felvételi vagy középiskolai felvételi miatt izgultok? Mutatjuk, mikor lesznek a legfontosabb események, amik benneteket is érintenek majd novemberben.
Bródy János dallal támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóit.
Minden fontos részletre emlékeztek a reformációval kapcsolatban történelem óráról vagy irodalomból? Most kiderül.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) országos hallgatói felmérést készít a távoktatásra való átállásról.
A diák 20 év múlva egy mozipremieren köszönte meg a támogatást. Van tippetek, ki lehetett a szerencsés hallgató?
Hamarosan beindul a középiskolai felvételi: az iskolák már nyilvánosságra hozták a 2021-es tájékoztatójukat és hamarosan az is kiderül, hol vizsgázhattok januárban. De mi vár még a felvételizőkre és szüleikre? Összeszedtük a legfontosabb és leghasznosabb infókat.
Szombaton hajnal háromkor utaztak el a Semmelweis Egyetem hatod éves orvostanhallgatói, ötödéves fogorvostan-hallgatói, rezidensei, valamint PhD hallgatói és szakdolgozói, hogy segítsenek a szlovákiai koronavírus-tesztelésben. A "lelkes Semmelweis Polgárok" vasárnap este jönnek haza.