Maruzsa Zoltán elmondta, mi a teendő ha fertőzött van az iskolában
A köznevelésért felelős államtitkár kifejtette, hogy mit kell tennie az iskoláknak ha fertőzött van valamelyik osztályban.
A köznevelésért felelős államtitkár kifejtette, hogy mit kell tennie az iskoláknak ha fertőzött van valamelyik osztályban.
Kedden kiment a hivatal a miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol korábban állításuk szerint hiába jelentették a koronavírusos eseteket, nem történt semmilyen intézkedés. Azóta megkapták a tájékoztatást, volt kontaktkutatás, az érintett osztályok tanulóit pedig hazaküldték.
A nagy érdeklődésre és a beiratkozási időszak elhúzódására való tekintettel a Diákhitel Központ szeptember 24-ig meghosszabbítja a szabad felhasználású diákhitel igénylési határidejét. A központ erről szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője videóban beszélt az oktatásról.
Körülbelül 872 millió diák - a világ tanulóinak fele - továbbra sem tud személyesen iskolába járni a járvány miatt. Henrietta Fore, az Unicef ügyvezető igazgatója globális oktatási vészhelyzetnek nevezte a helyzetet.
Október 1-jén megkezdődik a diákok - és mint később kiderült - a tanárok hőmérőzése is - jelentette be nemrég Orbán Viktor. De hogyan fog ez a gyakorlatban kinézni?
Négy tanár is házi karanténban van.
Az Operatív Törzs döntött így, miután több osztályban is felbukkant a vírus.
Idén is szervez ingyenes érettségi-előkészítőt a Studium Generale, a beugrót október 3-án írhatjátok meg.
Lecsúsztatok a 2020-as általános felvételiről, ezért nem tudtátok szeptemberben elkezdeni az egyetemet vagy főiskolát? Már nem kell sokáig várnotok, hogy újra megpróbálkozhassatok a felvételivel. Mutatjuk, mikor indul a keresztféléves eljárás.
Emlékeztek még, hogy hol született Kosztolányi Dezső? És arra, hogy kinek a szülővárosa Nagyszalonta? A következő kvízzel tesztelhetitek a tudásotokat. Lássuk, nektek hány pontotok lesz.
Most kezdenétek bele az angoltanulásba? A nyelvleckék nem csak gimiseknek szólnak, hiszen vannak olyan könyvek is, amikkel akár általános iskolásként is belefoghattok az otthoni tanulásba. Mutatjuk hogyan.
A Széchenyi István Egyetemen 51-en vannak karanténban, közülük 24 hallgató koronavírustesztje lett pozitív.
A miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában több koronavírusos tanárt is találtak, amit jelentettek az illetékes hivataloknak. Állításuk szerint azonban még mindig nem történt semmilyen intézkedés vagy tájékoztatás.
2020-ban is meghirdették az idei Arany János Tehetséggondozó Programot. Mutatjuk a jelentkezési feltételeket, legfontosabb információkat és a szabályokat.
Nagyjából egy hónap és kezdődik az őszi érettségi, ezért most összegyűjtöttük, hogy milyen legális puskákat használhattok a fő tárgyak írásbeli és szóbeli vizsgáin - már ha lesznek szóbelik.
Nem csak a diákoknak, de a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Iskola egyik tanárának lett pozitív a tesztje.
Míg egyes iskolákban már az első koronavírusos eset után távoktatást rendelnek el az érintett osztályokban - vagy az egész iskolában -, addig máshol egyetlen fertőzéssel érintett osztályt sem küldenek karanténba. Egyre követhetetlenebbek és logikátlanabbak a hatóságok intézkedései.
Az osztályfőnök kapta el a vírust a tatai Vaszary János Általános Iskolában .