Melyik a nagyobb MCCLXVI vagy DCCLXXXIII?
Milyen gyorsan váltjátok át a római számokat?
Milyen gyorsan váltjátok át a római számokat?
Hétfőn több tízezer diáknak kezdődik el az érettségi szezon - de mire jó életetek első igazi vizsgaidőszaka? Na persze azon túl, hogy a végén megkapjátok a bőrkötéses bizonyítványt és (reméljük) a belépőt a felsőoktatásba. Összeszedtünk pár dolgot, amit az érettségi előtt/alatt tanul meg az ember.
A csak fiú annyit mondott: „ne dudáljál!”. Megverték, és még az iskolája igazgatója elé is becibálták.
Az észak-karolinai fiú nem tétlenkedett a koronavírus-járvány alatt, kihasználta a lehetőségeket és a jelenlegi tanulmányai mellett plusz órákat vett fel.
Az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy "érdekességekbe" botlanak a jelentkezők.
Minden készen áll az érettségi vizsgák hétfői megkezdéséhez – jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs csütörtöki bejelentésén.
Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta, mire számíthattok közép- és emelt szinten.
Milyen részekből áll az angolérettségi? Mennyi idő van egy-egy feladattípusra? Hány pontot lehet szerezni, és mikor használhatjátok a szótárat? Most minden kérdést megválaszolunk.
A Nagyvásártelep megújítására összesen 23 pályamű érkezett be - kihirdették a tervpályázat győzteseit.
Erről tegnap döntöttek: az Országgyűlés elfogadta a 25 év alattiak jövedelemadó-mentességéről szóló javaslatot.
Milyen témákat érdemes átnézni matekból az érettségi előtti hétvégén? Mi az a pont, amikor már el kell engedni a gyakorlást, és a pihenésre kell koncentrálni? Cikksorozatunk ötödik részében ismét Krasznai Blankával, a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetőjével beszélgettünk.
Idén nem lesznek szóbeli vizsgák, de mit tehetnek azok, akiknek rosszabbul sikerül az írásbeli? Ebben a cikksorozatunkban az idei szabályokkal kapcsolatban felmerülő legfontosabb részleteket tisztázzuk.
Természetesen a koronavírus járvány miatt, így viszont bepótolhatók az esetleg elmaradt gyakorlatok, laborok.
Az elmúlt években négyszer elemezhettek József Attila-verset a magyarból középszinten érettségizők, de Berzsenyi-, Arany- és Radnóti-művek is gyakran előkerülnek az írásbelin. Több tízezer végzős középiskolás majdnem egy év online tanulás után vizsgázik jövő héttől – éppen ezért valószínűleg azzal járnának jól, ha a 19. századig terjedő időszakból kapnának verset.
Cikksorozatunk második részében egy újabb klasszikus hoztunk el nektek. Bár a film a régi idők puskázási szokásainak állít emléket - se befotózott feladatok, se google-keresések -, nektek is érdemes megnézi, ha másnak nem történelmi tanulságnak.
Aligha van olyan középiskolai osztály, ahol ez a tizenöt diáktípus ne bukkanna fel.
Sánta Ferenc, Szabó Magda, Lázár Ervin, Móricz Zsigmond, Bodor Ádám, Bródy Sándor, Kosztolányi Dezső, Mándy Iván – az elmúlt években többek között ezektől a szerzőktől szerepelt egy-egy novella a magyarérettségin. Az érettségizők a középszintű írásbeli második részében két esszéfeladat közül választhatnak – vagy egy megadott művet elemeznek, vagy két műről írnak összehasonlító elemzést. A többség az első feladat mellett dönt.
Vészesen közeledik az érettségi, ezért ismét összeszedtünk nektek pár tippet, amit érdemes megfogadni.
Egy friss kutatásból kiderül, milyen kép alakult ki a magyar egyetemekről a külföldi sajtóban, illetve az is, egyes intézmények mitől váltak népszerűvé.
Milyen témák, feladatok és szövegek kerülhetnek elő a középszintű angolérettségi harmadik feladatsorában? Hogyan érdemes készülni erre a vizsgarészre, és mit tegyetek, ha végképp nem értitek a szöveget? Itt minden kérdésetekre választ találtok.