Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Még jó pár hét van a vizsgaidőszakból - hogyan vészeljétek át ezeket a napokat? Milyen hibákat érdemes elkerülni a vizsga előtt?
Facebook, Twitter, Pinterest
Kinek mi a legnagyobb időrabló – nekünk a Facebook, de van, aki órákon át nézeget képeket a Pinteresten úgy, hogy közben nem érzékeli az idő múlását. Vizsga előtt tilos – az írásbeli vagy a szóbeli után is megnézhetitek a gimis exbarát vagy a szomszéd nyaralós képeit, nem tűnnek el, nyugalom.
Kávé, energiaital, feketetea
Na meg a koffeintabletta. Egyiket sem érdemes túlzásba vinni, mert könnyen koffeinmérgezés lehet a vége. A tünetek? Hányinger, hasmenés, gyakori vizelési inger, émelygés, szédülés. Egyik sem jön jól a vizsgán.
Önámítás
Nem, nem tudtok bemagolni három 400 oldalas könyvet egy éjszaka alatt, még akkor sem, ha gyakorlott vizsgázók vagytok. Próbáljátok úgy módosítani a vizsganaptárat, hogy mindegyik írásbeli és szóbeli előtt legyen legalább három-négy nap, a nehezebbek előtt pedig még több.

Strand
Két nehéz vizsga között – ha van rá idő – tarthattok egy pihenőnapot a strandon, az viszont nem jó megoldás, ha a könyvtár vagy a szobátok helyett a strandon próbáltok magolni. Túl nagy a nyüzsi, túl sok az ember, na meg a kísértés – kinek lenne kedve statisztikát, anatómiát vagy nyelvtörténetet tanulni az árnyékban, miközben a többiek a medencében úszkálnak?
Teljes mozdulatlanság
Mármint a könyv előtt, az íróasztalnál – nemcsak azért érdemes időnként felállni, és 20-30 percet futni, aerobikozni vagy sétálni, mert így nem készül ki a gerincetek, hanem azért is, mert a mozgás hatékonyabb, mint két csésze kávé. Jobb lesz a közérzetetek, kiszellőztethetitek a fejeteket, ráadásul felüdülés lesz végre valami mást csinálni.
Idegesítő csoporttársak
Akik a vizsga előtt azt mondják, hogy semmit nem tudnak, a végén mégis csillagos ötösre írják meg a tesztet. Ismerős? Mindenkinek az. A vizsga előtti napokban kerüljétek az idegesítő csoporttársakat – az energiavámpírokat, a „nem baj, úgyis van keresztfélév” haverokat, de a csupaötösöket is. Egyik sem túl motiváló. A tíz legidegesítőbb dolog, amit egy egyetemistának mondhatsz - itt olvashatjátok el összefoglalónkat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.