Hivatalos: vége a genderszaknak

Megszületett a társadalmi nemek szak megszüntetéséről szóló határozat, ezt a 444 szúrta ki.

  • Eduline
Fülöp Máté

A szombaton hatályba lépett kormányrendeletben az szerepel: hatályát veszti az 139/2015. (VI. 9.) kormányrendelet azon sora, mely a társadalmi nemek szakot jelölte a mesterképzések jegyzékében.

A rendeletmódosítás szerint a legkésőbb az idei évben genderszakra felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján még befejezhetik.

Szélsőség - nagyon kemény szavakkal kritizálta a genderszakot Kövér László

"Szélsőség" - így nevezte a gendertudományok beiktatását a "hivatalos oktatás" keretei közé Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Echo Tv-ben. Az augusztus 20-a alkalmából adott interjúban a gendervitáról azt közölte, politikai morál szempontjából érdekesnek tartja, hogy akik közpénzből tartják fenn intézményüket, úgy gondolják, senkinek nem kell elszámolniuk arról, hogy a forrást mire használták, ostobaságra, esetleg egyenesen "társadalomellenes" kísérletekre vagy arra, amire kapták.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.