Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Néhány egyetemen már javában megkezdődött a zh-időszak, de a diákok nyakán van már a félév vége, vagyis a vizsgaidőszak is. Ha úgy érzitek nem vagytok elég hatékonyak vagy csak szeretnétek fejlődni, esetleg kipróbálni új módszereket, ez az öt tanács hasznos lehet számotokra.

1. Határidők, zh és vizsgaidőpontok
Nem árt tudni, hogy pontosan mennyi időtök van még felkészülni egy-egy zh-ra vagy vizsgára. Írjatok fel mindent, így például azt is látni fogjátok, ha egy-egy dátum nagy közel van egymáshoz, azokra aztán jól be kell osztanotok a felkészülési időt.
2. Egyszerre csak egy dologra
Biztosan sokatoknak nehéz lehet rávennie magát, hogy kikapcsolja a wifit vagy a mobilnetet a telefonján, de higgyétek el, folyamatos értesítések nélkül sokkal hatékonyabban megy a tanulás. Kompromisszumként pedig úgyis tartotok szünetet egy-egy tétel vagy fejezet között.
3. Tanulókártyák
Nem kell hozzá más, csak egy post-it vagy egy kisebb papír. Írjatok fel rá kulcsszavakat és a memorizálás, értelmezés után mondjátok fel magatoknak. A tanulókártyák jó mankók lehetnek akár kiselőadásnál is. Vannak azonban különböző fajtái is, ezekről bővebben itt olvashattok.
4. Mozgás
A szünetekben persze ne csak a mobilotokat nézzétek meg, álljatok fel és járkáljatok a szobában, kicsit mozgassátok át magatokat. Azoknak különösen hasznos lehet a közbeni mozgás, akik hamar elaludnának, mikor nekiállnak tanulni.
5. Hidratálás
Sokan nemhogy mozogni, felállni felejtenek el tanulás közben, de inni sem nagyon isznak. Több órás tanulás után aztán nemcsak kiszáradnak, emiatt koncentrálni is kevésbé tudnak és az elalvás is sokkal hamarabb rájuk törhet. Jó ha bekészítetek magatok mellé egy pohár vizet, vagy teát és engedjetek be egy kis friss levegőt is a szobába.
Három remek ötlet a könnyebb vizsgaidőszakért: online kurzusajánló
Ha szeretnétek fejleszteni a tanulási, akár vizsgázási technikáitokat, a következő kurzusok sokat segíthetnek. Az új módszerekkel hatékonyabbak lehettek, és a vizsgaidőszakot is könnyebben átvészelitek majd.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.