"Durván sérti az egyetemi tanszabadságot" - az Oktatói Hálózat is tiltakozik

"Mondvacsinált indokok alapján, valós szakmai érvek nélkül" szüntetnék meg a képzést a két magyarországi egyetemen - vélekedik az Oktatói Hálózat. Közleményben tiltakoznak a genderszak megszüntetése ellen.

  • Eduline

Az intézkedéstervezet durván sérti az egyetemi tanszabadságnak még az Alaptörvényben található, leszűkített értelmezését is - írja az Oktatói Hálózat közleményében. A szervezet szerint "mondvacsinált indokok alapján, valós szakmai érvek nélkül" szüntetnék meg a képzést a két magyarországi egyetemen.

A magyar kormánypolitika, amely a genderkutatás és -oktatás témáját politikai célokra használja fel – például az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja ellen indított legutóbbi támadásokat hozták fel példának –, rövidlátó és provinciális eljárásával önmagát teszi nevetségessé a világ közvéleménye előtt. Már külföldi szélsőjobboldali portálok is túlkapásként tudósítanak a döntéstervezetről.

A társadalmi nemek tanulmányozása világszerte elismert tudományos tevékenység, több száz egyetemen létezik ún. „gender studies” szak, amely többek között a nemek közötti társadalmi és munkaerőpiaci egyenlőtlenségeket, a társadalmilag változó nemi szerepeket, a nemekhez kapcsolódó kulturális sztereotípiákat kutatja.

Az Oktatói Hálózat a leghatározottabban tiltakozik a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak betiltására irányuló kormányzati tervek ellen, és kéri a hazai és a nemzetközi egyetemi és tudományos élet képviselőit, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz.

Egy tollvonással kicsinálják a genderszakot: nem indulhat többé ilyen képzés

A hét elején alig huszonnégy órát kaptak az egyetemek arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egy pontja kimondja: a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon. Vagy ahogy a politikai vitákban elhíresült: genderszakon - írja a hvg.hu.

Értetlenül állunk - reagált a genderszak megszüntetésére az ELTE Társadalomtudományi Kara

"Ezt az eljárást a felsőoktatás és a tudomány alaptörvényben rögzített autonómiája szempontjából aggályosnak tartjuk" - írja szombati közleményében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának dékánja a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetéséről.

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu