Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Külföldön szeretnétek tanulni vagy kutatni, de ehhez némi anyagi támogatásra is szükségetek lenne? Mutatunk négy olyan ösztöndíjprogramot, amelyre érdemes pályázni.
Amerikai ösztöndíj magyar középiskolásoknak
Egyéves amerikai ösztöndíjra pályázhatnak magyar középiskolások, a programot az Egyesült Államok kormánya finanszírozza. A 2019-2020-as tanévre október 31-e a jelentkezési határidő.
További információt itt találtok.
Campus Mundi
A Campus Mundi program támogatásával a világ szinte bármely pontjára eljuthattok szakmai gyakorlatra vagy egy rövid tanulmányútra. Mivel rövid tanulmányútról beszélünk, az időtartama legalább 2 nap, legfeljebb pedig 30 nap lehet az utazási napokon kívül.

A Tempus Közalapítvány által meghirdetett pályázattal bármely olyan külföldi intézménybe vagy nemzetközi tudományos konferenciára, szakmai versenyre kiutazhattok, amit a szaktanárotok vagy témavezetőtök jóváhagyott. A pályázat a beadási határideje 2018. október 10. (szerda) 23:00 óra, úgyhogy érdemes sietni.
További információt itt találtok.
Németországi ösztöndíj
Bajorország egyéves ösztöndíj-támogatást nyújt a 2019/2020-as tanévre azoknak, akik diplomával rendelkeznek - a program célja doktori, posztgraduális tanulmányok vagy egyéves kutatási tartózkodás finanszírozása a bajor egyetemeken. Az ösztöndíj havonta 735 euró.
További információt itt találtok.
Izraeli ösztöndíj
Az ösztöndíjra legalább BA fokozatú diplomával rendelkező hallgatók jelentkezhetnek, kutatásra, posztgraduális képzésre, posztdoktori képzésre, nyári egyetemre vagy nyelvi kurzusra. Fontos, hogy csak azok pályázhatnak, akik a jelentkezéskor még nem töltötték be 35. életévüket.
További információt itt találtok.
Külföldi továbbtanulás: meglepő, de nem a tandíj jelenti a legnagyobb kiadást
Az ösztöndíjak havi 150-200 ezer forintos hozzájárulással könnyítik meg a brit, német vagy más ország egyetemeit választó diákok életét, de a külföldi tanulás még így is a magyar átlagfizetés összegét emészti fel a tandíjon felül. Országonként és intézményenként változó, hogy mennyibe kerülnek a külföldi képzések.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.