Gólyatábori nemi erőszak: vádat emeltek a fotós ellen

Vádat emeltek K. S. Szilárd ellen, aki az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában a gyanú szerint megerőszakolt egy lányt. Zárt tárgyalás lesz, és a lányt külön hallgatják majd ki, a vádlott jelenléte nélkül.

  • MTI
A fonyódligeti gólyatáborban történt erőszak áldozata
Fülöp Máté

Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény miatt, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta - közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze pénteken. 

Mint közleményében írta, a sértett kímélete miatt a bűncselekmény részleteinek, az elkövetés körülményeinek nyilvánosság elé tárása nem lehetséges, az ügyészség a vádiratban zárt tárgyalás kitűzését indítványozta, azzal, hogy a bíróság a sértettet a vádlott jelenléte nélkül hallgassa ki.

Horváth Szilárd közölte továbbá, a vádlott előzetes letartóztatásban van, vele szemben az eljáró Fonyódi Járási Ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Mint ismert, K. S. Szilárd a gyanú szerint az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában erőszakolt meg egy elsőéves hallgatót. A lány először a hvg.hu-nak adott interjút: elmondta, végig azon gondolkodott, hol fogja elásni a fotós, azt látta a szemében, hogy képes lenne ölni is. A teljes interjút itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.