Mindenki adott be kérelmet, de csak 23-an nyertek

Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból - jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteken Budapesten.

  • MTI
MTI / Soós Lajos

Az államtitkár sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az alapot 2013 februárjában hozta létre a kormány, hogy támogassa a felsőoktatási intézmények belső átszervezését, a fennálló adósságok csökkentését.

A konszolidációnak köszönhetően az elmúlt két évben lényegesen javult az intézmények pénzügyi helyzete, így idén már fejlesztési projektekre is tudják fordítani ezt az összeget - közölte. A mostani pályázati körre valamennyi intézmény adott be kérelmet, végül 23 támogatása mellett döntöttek. Ismertetése szerint pályázati feltétel volt, hogy az egyetemek, főiskolák mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, illetve csatoljanak üzleti tervet is.

Palkovics László az idei támogatások közül kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktató-reaktor fejlesztésére, a Szegedi Tudományegyetem 468 millió forintból az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Egyetem pedig kutatási műhelyt és gyakorlóhelyet hozhat létre 146 millió forintos keretből.

A fentiek mellett a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem 400-400 millió, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az ELTE 500-500 millió, a Szent István Egyetem pedig 428 millió forintos támogatást kaphat az alapból - olvasható a sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagban.

Az alap 9,3 milliárd forintos keretében fennmaradó összeget az év második felében osztják majd ki - mondta Palkovics László az MTI kérdésére, hozzátéve: a forrásra pályázatot írnak ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.