Belső vizsgálatot indítanak a Színművészetin a Marton-botrány miatt

Belső vizsgálatot kezdeményez a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, aki szeretné kideríteni, előfordult-e bármilyen zaklatási eset az egyetemen.

  • Eduline
Wikipedia

Az SZFE Színházművészeti Intézet vezetője az Origo kérdésére azt mondta, nem tud arról, hogy bárkit zaklatott volna Marton László vagy más az egyetem falain belül, de szeretné kideríteni, ha történt ilyen.

"Kezdeményeztem egy olyan belső vizsgálatot, amelynek célja annak feltárása, hogy az elmúlt években bármilyen zaklatási eset előfordult-e az egyetemen" - írta Csizmadia Tibor.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Sárosdi Lilla színésznő pár napja állt a nyilvánosság elé azzal, hogy 20 éve egy neves rendező egy barátja jelenlétében szexuálisan zaklatta, majd közölte, Marton Lászlóról, a Vígszínház egykori igazgatójáról, jelenlegi főrendezőjéről, a színművészeti egyetem tanáráról van szó. Marton László tagadja, hogy ilyet tett volna, de múlt héten felfüggesztette SZFE-s oktatói tevékenységét.

Marton csütörtöki közleményében azt írta, "most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket. Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását. Bocsánatkérésem mellett továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat".

Palkovics: Felül kell vizsgálni a Színművészeti etikai kódexét

Az alapprobléma alapvetően etikai, de minden olyan eset, ami túlmegy a normális oktató-növendék viszony keretein, büntetőjogi kategóriába tartozik és akként is kell kezelni - mondta az Emmi oktatási államtitkára. Felül kell vizsgálni a Színművészeti Egyetem etikai kódexét, ha a Sárosdi Lilla által jelzett, illetve az intézményben állítólag történt további zaklatásos esetek a hallgatók és az oktatók függelmi helyzetéből adódhattak - mondta a hvg.hu-nak Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.