Valami még eszébe jutott a HÖOK-nak a CEU-ügyről

Jövőkép programot indít a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), a kezdeményezés célja, hogy feltárják és összegezzék a felsőoktatás területén jelentkező feszültségeket, problémákat - közölte Gulyás Tibor, a hallgatói szervezet elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

  • MTI
MTI/ Balogh Zoltán

Gulyás Tibor elmondta, a program háttere a CEU-ügy, ami mára jelenséggé vált. Szerinte az egyetem körüli történések napvilágra hoztak minden problémát, feszültséget ami a felsőoktatásban jelen van. Úgy látta: a hallgatók azért vonultak az utcára, mert úgy érezték, hogy életük fontos egy kérdéséből kihagyták őket. Szinte biztos, hogy más lett volna a reakció, ha előzetesen egyeztetések történtek volna a jogszabályról - jegyezte meg.

Kérdésre azt mondta: a külföldi intézmények szabályozásával foglalkozni kellett, hozzájuk is sok panasz érkezett, hogy a bemeneti feltételek nem tisztázottak. Gulyás Tibor szerint ugyanakkor a CEU-n belül olyan szakmai munka zajlik, aminek folytatása mindenkinek érdeke. Szerinte megvan az az út, hogy az intézmény működhessen a jövőben is.

A HÖOK egyetért azzal, hogy a kormány megregulázná a CEU-t?

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint időszerű volt a külföldi egyetemek magyarországi működésével foglalkozni. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta: úgy látják, azt érdemes megvizsgálni, hogy azokban az országokban, ahol az állam szerepvállalása csekély, és a piac határozza meg döntően a felsőoktatás működését, milyen lépéseket kell tenni, hogy államközi egyezmények révén megfelelő szerepet kapjanak a felsőoktatási igények, de egyúttal a piaci igények is megjelenjenek.

Elmondta, a HÖOK a felsőoktatásban felmerülő feszültségeket, problémákat tabuk nélkül szeretné megbeszélni, ezáltal is segítve a felsőoktatás minőségének javítását. A célcsoport a felsőoktatási hallgatók és képviseleteik, illetve a középiskolás diákok, és képviseleteik, az Országos Diáktanács, de nyitottak más felsőoktatási szereplők véleményére is.

Ezért fórumsorozatot szerveznek, illetve hallgatói önkormányzatok vezetőivel, különböző hallgatói körökkel is beszélgetni szeretnének. Június közepére probléma-térképet állítanak össze, ami a hallgatók által jelzett megoldandó kérdéseket tartalmazza majd- mondta Gulyás Tibor, aki a lehetséges témák között említette a versenyképesség növelését, a kreditrendszer problémáit, a bolognai folyamat helyzetét, a felsőoktatási stratégia felülvizsgálatát, a hallgatók szerepvállalását, a hallgatói jogokat, vagy a külföldi intézményekre vonatozó szerepvállalást.

A HÖOK elnöke elmondta: szeretnének Kárpát-medencei felsőoktatási intézményekben, térségben gondolkodni. A javaslatokat továbbítják a kormány felé is. Jelezte: péntektől [email protected] oldalon várják az észrevételeket, megkereséseket.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.